A kővágószőlősi kert sajnos-szerencsére (nézőpont kérdése) már nem a mienk.
Így a szőlőtermesztés, borkészítés egy időre szünetel. Remélem nem örökre.
Addig is, helyette most, amolyan saját hiánypótlásként (kertészkedés és blogírás témakörökben) szeretettel ajánlom minden érdeklődőnek az új blogomat:
ChiliCsabi, avagy chilitermesztés lakásban. (link)
Itt hasonlóan az itteni módszerhez, szeretném majd bemutatni a chilipaprika termesztésem mozzanatait, a magok előkészítésétől kezdve a palántázáson át a szüretelésik mindent.
2015. szeptember 28., hétfő
2014. november 21., péntek
Csendes év...
Mondhatni, hogy igen csendes volt az idei évünk. Minden szempontból. Mármint, ami a kertet-szőlőt illeti, mert úgy amúgy az évünk-életünk már kevésbé volt csendes.
Éppen ezért maradt kevesebb idő a kertre.
Túl vagyunk a szüreten, amiről kár is említést tenni. Gyakorlatilag úgy vészelte át a szőlő az idei igencsak furcsa nyarat, hogy nem is permeteztem. Ehhez képest nem is panaszkodom, a szőlő hozta azt, amit ebben a helyzetben hozni tud. Lett egy nagyon kevéske borunk, na, az a lényeg!
Hallottam olyan eseteket is, hogy akinek eddig volt ~500L mustja évente, idén lett ~60L és permetezte folyamatosan a szőlőt. Ehhez képest az én 40L-em óriási csoda, miközben amúgy sem szokott 100L-nél több lenni.
Lett idén vörös is, fehér is. A fehéret már iszogatjuk, eszméletlenül gyorsan és SZÉPEN leforrt, le is tisztult, fogyasztható állapotú lett. A vörösről nem tudok nyilatkozni, ahhoz még konkrétan hozzá sem nyúltunk, nem tudom, milyen lesz. Sokat nem várok tőle, a kék szőlő állapota eléggé gyatra volt.
Idén mondhatni reduktívra sikerült az érlelés, ami azt jelenti, hogy teljesen levegőmentes, fahordót mellőzve készült a fehér és vörösborunk is.
Mivel a mennyiség nem engedte meg, hogy fahordóba rakjuk a mustot, így szépen 5L-es üvegballonokba lett töltve, abban forrt ki és abban tisztult is le. Így még sohasem készült borunk, csak max. próba jelleggel kisebb mennyiségben.
Hogy milyen lett a fehérborunk? Igazén érdekes! Eddig minden évben a cukorral volt gondunk, nem a hiányával, hanem a többletével. A 2010-es évet leszámítva sohasem vittük túlzásba a cukrozást, éppen csak annyira hoztuk fel a cukorfokot, hogy éppen megfelelő legyen, de még így is mindig maradékcukros volt minden évjáratunk, jelentős édeskés ízzel. Ehhez képest a 2014-es év nagyon meglepő lett, szinte teljesen kiforrta minden (kevéske) cukrát a must, ellenben a savval nincs probléma idén :) Első kortyra a bor igencsak összehúzza az ember száját, de érdekes, mert a további kortyokban már nem érződik annyira és (szerintem) egy éppen még kellemes savtartalmú borunk született. Az eddigi években a savval mindig problémánk volt, rendszeresen kellett pótolni, mert nagyon savhiányosak voltak. Idén ezzel nincs gond.
A bor tehát pihen az üvegballonokban, sajnos egészen biztos, hogy nagyon hamar el fog fogyni ez a gigantikus mennyiség. A hordóink konganak az ürességtől, van olyan, amelyik sajnos már évek óta.
Teljes újratelepítés kellene ahhoz, hogy ez a helyzet megváltozzon, hiába van ~250 tőkénk, olyan állapotúak már, hogy nem tudják megtölteni a hordókat.

2014. április 7., hétfő
Feltámadás!
Ezzel a képpel kezdtem meg a szezont, és a fűnyírást.
Nicsak, átment egy drót a fejemen?!?!
Következő teendő a tőkék kapálása lesz,
megszabadítom a térdig érő gaztól őket.
Következő teendő a tőkék kapálása lesz,
megszabadítom a térdig érő gaztól őket.
Hamarosan amúgy is itt a húsvét, én egy kicsit előbbre hoztam a feltámadást. Na de nem akarok ilyesmivel viccelődni, mindenesetre tény, hogy annyira eltűntem az elmúlt cirka 7 hónapban, mint még sosem és most egyfajta feltámadásnak vehetjük, hogy írok ide. Lassan abból áll (sajnos) a blog, hogy magyarázkodom, hogy miért nem tudtam írni mostanában. Ezt most sem tudom megkerülni: szeptemberben, nemsokkal az utolsó írásom után volt egy nagyon szenvedős költözködésünk (3 gyermekkel nem egyszerű mutatvány...), meg olyan és annyi munka szakadt közben-utána a nyakamba, hogy egyszerűen már nem bírtam cérnával. Így nem maradt semmi időm és energiám, hogy írjak. Illetve, közben teljesen más területen is írtam több cikket, amikre fel kellett készülnöm és maga az írás sem 2 napig tartott. Így hát sajnos a szőlős blog került háttérbe ez alkalommal (is).
A másik ok, amit szintén szoktam emlegetni, az az, hogy nem is nagyon volt miről írnom. A kertben többé-kevésbé minden rendben van, a szőlő sajnos folyamatos hanyatláson esik át és lassan azt kell gondolnom, hogy nem az én hibámból. Nagyon aktuális lenne a teljes újragondolás és újratelepítés, 1-2 öreg, egészséges tőke meghagyásával. Idén tavasszal megint azzal kellett szembesülnöm, hogy több tőkém elhalt, vagy annyira gyenge, hogy nem lesz belőlük semmi. De ezek a tőkék évek óta azt a jelet mutatták, hogy nincs bennük több és szerintem ez már régóta így lehetett. Az is lehet persze, hogy a metszéssel, metszésekkel rontottam el valamit, de ezt még sem gondolom, mert vannak tőkék, amelyek viszont évek óta masszívan szép vesszőket és termést nevelnek, miközben ugyanúgy bánok velük, mint azokkal, amelyek legyengülnek, vagy mindig megrekednek a fejlődés egy bizonyos szakában nyár elején. Az okát nem tudom, mindenesetre az biztos, hogy ezeket a tőkéket ki kellene mihamarabb cserélni, mert így csak felesleges idő- és vegyszerpocsékolás a velük való foglalkozás.
A komolyabb telepítéshez viszont "nincs kedvem" (érted, ugye?), így sajnos marad a mostani helyzet, hacsak nem nyerek a lottón (bár ahhoz kellene venni szelvényt is). Úgy gondolom, csak úgy volna értelme belevágni, hogy ha legalább 2-3 sort teljesen le tudnánk cserélni egyszerre. Annyival már megérné beleugrani, termőre fordulás után 2-3 sor simán hozna annyit, vagy még többet is, mint most a 9 sorom. Ehhez viszont gépek kellenének, vagy legalábbis néhány alkalmas traktor bérlés mindenképp, aztán akkor már úgy volna szép, ha új karók és drótok is lennének, és még akkor egy szót sem ejtettünk az oltványok egyszeri bekerülési költségéről. Hát, mindezek sajnos így egyszerre mostanában biztos, hogy nem fognak összejönni. Talán jövőre.
Ha valaki megtudja mondani, hogy mit keres egy MERŐKANÁL
a 15 hónapos kisfiam kezében a kert kellős közepén, az kap
egy piros hangszórót!
A lényeg tehát, hogy megkezdtük a ténykedést, a metszésen és lemosópermetezésen már túl vagyok. Idén metszéskor folytattam a tavalyi kísérletezést: sok tőkét máshogy metszettem, mint eddig. Tavaly bejött, legalábbis egy jó 20-30%-kal több termésünk és borunk lett, mint azelőtt, ami mindenképp siker, ha még azt is hozzávesszük, hogy volt egy igen kellemetlen márciusunk, amikor a fagy kitudja, hány tőkét tépázott meg. Nagyjából arra törekedtem, hogy azokat a tőkéket nem piszkáltam, amik tavaly jól fejlődtek, amik viszont nem, azokat máshogy metszettem, illetve más művelésmódot kezdtem kialakítani. Ez csak kísérletezés, hogy legyen ezzel kapcsolatban is tapasztalatom, hosszú távon úgy is az lesz a tőkék sorsa, hogy ki lesznek cserélve, így olyan nagyon nem tudok nagy kárt tenni bennük.
Szóval a kedvem és lelkesedésem töretlen, csak épp máshogy kell szerveznünk a dolgokat minden szempontból már 3 kisgyerekkel. Ami eddig lazán, röhögve ment, az most sokkal nehezebb.

2013. szeptember 24., kedd
Acéltartály beüzemelve
Tegnap kivittük a Tanyára a szép új tárolóedényünket, a korábban említett úszófedeles saválló acéltartályt.
Mivel az úszófedél önmagában nem elég, paraffin olajjal kell megoldani az úszófedél és a tartály fala közötti rés szigetelését. Az olaj a bor felszínén marad, így teljesen légmentesen zár, miközben a bor állagát, aromáját nem befolyásolja, hiszen szagtalan, színtelen olajról van szó.
Mivel ilyen tartályom még nem volt sosem, így olajam sem volt hozzá, így hát elugrottam egy közeli gazdaboltba és vettem egy 0.5L-es palackkal.
Egy kicsit viccesen alakult a vásárlás, mert kérdeztem a hölgyet, hogy van e paraffin olaj, megnézte, mondja van 0.5L-es kiszerelésben, de hogy mire való, azt nem tudja... mondom neki, hát acéltartály úszófedelének "szigetelésére" kell nekem. Kérdezi, mihez (milyen anyaghoz) kell? Mondom borhoz, hogy ne kapjon levegőt. Aszongya a nő: dehát arra nem ez kell, arra itt van, tessék, adok magának kis tablettát, amit be kell dobni a hordóba. Mondom neki: értse meg, nem hordóba kell, hanem TARTÁLYba és nem darabon lévő borhoz, hanem az úszófedél légmentesítésére. Hát, ezt már fel sem fogta. Egyre csak azt a tablettát erőltette, mutatta is a zacsiján a címkét, hogy de nézze, ezen is az van, hogy paraffin alapú. Mondom jééé tényleg? Milyen meglepő :D A lényege ugyan az, csak az hordóban, darabon lévő bor felszínén képez paraffin réteget, de nekem meg töményen kell a hordó szélére a borra. Amúgy meg magamra vagyok mérges, már számtalanszor megfogadtam, hogy soha többé nem megye ebbe a kertészeti boltba, mert az eladók hozzáértése stagnál már évek óta a nulla közeli szinten, bármivel kapcsolatban is kérdezek. Főleg permetszert szoktam venni, és abban sem szoktak használható tanácsokkal szolgálni, volt már, hogy én világosítottam fel őket azzal kapcsolatban is, pedig én aztán még annyit sem tudok, elvileg. És árban sem jók, szóval na, hülye vagyok, a kényelem nagy úr, mert ugyanakkor közel van a lakásunkhoz a bolt és útba is esik.
Egyébként a flakon címkéje már mindent elárult, azt elolvastattam vele (igen, ÉN, a vásárló az elvileg szakképzett eladót), szóval rá van írva, hogy "acéltartályban lévő bor légmentes lezárásához való élelmiszer ipari olaj, továbbá élelmiszer ipari gépek kenéséhez". Nabumm. (itt jegyzem meg, legalább már tudom, hogy mivel lehet, szabad bekenni majd jövőre a présünk vas szerkezetét meg a menetet, mert már nagyon nyekereg szegény és nehezen megy, ugyanígy a darálót is, az is nagyon nyikorog).

Még egy dolog kiderült a címkéről, hogy lenyelve fulladást és halált OKOZ! Nem okozHAT, hanem okoz. Szóval gyerekek elől gondosan elzártuk, nyilván nem néhány csepp veszélyes, hanem ha valaki töményen ráhúzna a flakonra, ami egyébként közel sem gyerekzáras, tehát még egy csecsemő is kinyitja könnyedén. Ha valamire az van írva, hogy halált okoz, azt nem kellene kicsit jobban lezárni? Na, mindegy, tudjuk és kész, elzárjuk a gyerekek elől.
A másik apropó, ami miatt a Tanyára mentünk, hogy megnézzem, lett e hatása a múltheti fejtésnek és kénezésnek a tavalyi borunknál. Nagy meglepetésemre és örömömre bizony jótékony hatása lett, direkt hagytam egy 5L-es ballonban kénezetlenül is, hogy össze tudjam hasonlítani, mert ilyet még nem csináltam (mármint összehasonlítást).
A kénezetlen, fejtetlen bor sötétebb, illatában és ízében is sokkal durvább. Ezzel szemben a fejtett, kénezett verzió kicsit meglágyult, színe picit halványodott és én úgy érzem, hogy sokkal ihatóbb, kellemesebb lett. Persze, most még friss benne a kén, így csak módjával kóstolgattam. Kénezéshez egyébként továbbra is 5%-kos folyékony ként használok (Unikén), 1dcl / hl mennyiségben fejtéskor, amennyiben nincs kirívó elváltozás a kénszintben (azt pedig időnként laborban kiméretem, hogy hogyan is áll kénnel a bor).
Legközelebbi teendő nem is a Tanyán lesz, hanem itthon, vagyis apám garázsában, ott forr ugyanis a vörös borunk. Valószínűleg holnap megejtjük a fejtést, mert már gyakorlatilag leállt a forrás, már csak nagyon picit buborékozik.
Aztán a héten valószínűleg megejtjük a fehérborunk fejtését is, bár még mindig jár a kotyogó, de már nem akarom sokáig a seprőn hagyni, ne áztassa már nagyon.
2013. szeptember 21., szombat
Mire jó a kotyogó?!
Ma vendégeink voltak, így az amúgy sem elhanyagolható mennyiségű saját gyermekeink száma megduplázódott: három gyerek helyett ma hat gyerekkel volt dolgunk, ugyanis meglátogattak bennünket a nővéremék Veszprémből.
Az én gyermekeim kérték is a szokásos esti kakaót, erre Máté fiam kérte, hogy hadd szívja a spéci, csavaros, állatfigurás szívószálával a nedűt. Erre persze rokongyerekék is léptek, ők is kértek szívószálat. Na de a gond ekkor jött, ez az egyetlen érdekes szívószálunk van csak, semmi több. Gondolkodtam, hogy mivel kápráztassam el unokaöcséimet a szürcsölgetés közben.
Ekkor pillantottam az egyik polcra a konyhában, ahová odakészítettem a szokásos kis kotyogóimból néhányat, hogy ne felejtsük el legközelebb kivinni a Tanyára (szükség lesz rájuk a hamarosan következő utóerjedésnél).
Eszembe jutott, hogy ezek a kis kotyogók amúgy is érdekesek már kinézetre is egy gyerek számára, hát még ha játszhatnak is vele.
Így tehát ezeket fogtuk be szívószál helyett és fordítva behelyezve a pohárba kiváló szívószálnak bizonyultak.
Minek ide többszáz, esetleg 1-2 ezer forintos csicsa-csavaros szívószál, amikor 150 Ft-ból hasonlóan érdekeset lehet produkálni?

2013. szeptember 20., péntek
Új világ a tárolástechnikában
A cél: acél!
A mai napon mérföldkőnek számító lépést tettem a pincében a tárolástechnikát illetően. Beszereztem ugyanis életem első saválló, úszófedeles acéltartályát. Régóta gondolkodtam egy ilyen tárolóedény beszerzésében és munkába állításában, hiszen mindig nagy gondot jelent a fogyó, folyó borunk tárolása. Kis fahordóink nincsenek (100L körül van az összes), így darabon tartva a bort mindig szembesültünk a tárolásból fakadó problémákkal. Illetve, fahordóban nem is igen szeretem tartani a fehérbort hosszabb ideig, hiszen a hordó "él, lélegzik", emiatt rendszeresen kell után tölteni, mert valamennyit megiszik a pince is!
Egyetlen megoldásként mindig a palackozás volt az egyetlen út, de volt, amikor csak szükségből palackoztunk idő előtt, pedig amúgy még nem lett volna idő- és célszerű. Egy ilyen tartállyal viszont a kényszerpalackozás elkerülhető, hiszen a rendszeres fogyasztásra szánt borunk szépen pihenhet ilyen tartályban anélkül, hogy baja lenne abban a néhány hétben, hónapban, amíg el nem fogy szépen és az utolsó litereket is nagyjából ugyanolyan minőségben és állagban tudjuk kiengedni belőle, mint az elsőt.
A tavalyi még meglévő borunkkal fogjuk felavatni a tartályt, aztán ha az elfogy és az újborunk teljesen kierjedt, akkor rakjuk bele a 2013-mas borunkat, amihez ugyan egy picit kicsi lesz a tartály, de a maradékot 1. lepalackozzuk, 2. másik kisebb tárolóedényekben osztjuk szét.
A fahordóink tehát maradnak a zajos erjesztésre, a tárolásban viszont átfogok térni teljesen az inox hordó(k) használatára.
Forr a (fehér) bor is
Hogy az újborokról is írjak: még minden szépen forr, forrogat, ki-ki a maga tempójában. A legnagyobb mennyiségű vegyes fehérünk még mindig mintha a zajos forrásban lenne, legalábbis 2 hét elteltével sem csökkent szinte a forrás intenzitása, a kotyogó pöfékel ezerrel és hallhatóan is serceg a must/murci odabenn! Kóstolni még nem mertem, de most már nagyon nagyon időszerű lenne. Hamarosan már várható a forrás intenzitásának lassulása, akkor levarázsolom a kotyogót és megnézzük, hol tart a bor.
A kevéske vörösborunk is forr még, de ott már sokkal lassabb a tempó, ugyan még mindig távoznak a gázok a kotyogókon keresztül, de már korán sem olyan intenzitással, mint pár napja. Szerintem még max. 1 hét és leáll teljesen, vagyis fejtésre készen lesz az anyag.
A gigantikus mennyiségű Izabella (vagy ahhoz hasonló) szőlőnkből nyert must is beindult végre. Már azt hittem, hogy nem lesz belőle semmi, napokig meg sem mozdult, de aztán pár napja megjelentek az első aprócska buborékok és azóta zajosan forr. Meglátjuk, mi lesz belőle, az biztos, hogy mennyiségi nyertes nem :) Mindössze 2-3L kész bor várható belőle, amivel Guinness rekordra nem számítunk, ahogyan a minőségét tekintve sem. Mindegy, játéknak jó volt, legalább a gyerekek is kipróbálhatták a préselés mikéntjét apám icipici, tizenpárliteres présével. Elvégre csak ezért álltunk neki egyáltalán bohóckodni vele, bár a gyerekekkel nehéz volt szót érteni, hogy mit-hogyan csináljanak.
Kisembereknek kisprés
2013. szeptember 10., kedd
Erjed a vörösbor (is). A szüret majdnem kész.
Erjed a vörösbor
Idén nem követtem el azt a bakit, hogy egybeszedtük a fehéret a vörössel. Tavaly mindent egybe szedtünk, amink csak volt. Most ehhez képest 2 szüret és 3 féle borunk lesz, ha lesz: egy vegyes fehér, egy "fajtatiszta" fehér (vagy rozé? Majd még kiderül), aminek pontos fajtáját, nevét nem tudom, de valamiféle direkt termő lehet, olyasmi, mint az Izabella, vagy talán az is. Érett állapotában se nem fehér, se nem kék :) Sötét rózsaszínes és nagyon tömény, sűrű húsa van. Ezen kívül lett egy őrületes mennyiségű kék szőlőnk is, ami ha szépen kierjed, lesz belőle kicsit több, mint 15L borocska. Hurrá!
A vörösbort egyébként úgy készítem, hogy héjon erjesztettem 4 napig, ezáltal jelentősen sötét, sűrű lett, sőt, a kevés festőszőlőnk miatt talán túl sötét is, de a végeredmény még kérdéses. A 4 napos héjon erjesztés után tegnap délután megcsináltuk a préselést és az 5L-es üvegballonokba való szétosztást. Ezután a ballonokat lezártam 1-1 kis picike kotyogóval, ahogyan a videón is látható. Nem is kellett sok, kb. fél óra után már kezdett bugyogni és azóta is dolgozik szépen. Még sohasem használtam kotyogót, így ez még új élmény nekem. Most tehát 4db 5L-es ballonban erjedezik a vörösborunk.
A héjon erjesztés 4 napja alatt természetesen nem hagytam magára a "cefrét", naponta 4-5 alkalommal lenyomkodtam a "bundát" a tetején, így remélhetőleg elkerüljük az illósodást, ami acetonos illatot és rossz ízt ad a bornak. Két évvel ezelőtt, amikor szintén csináltunk vörösbort, akkor ugyan jóval több lett, 30-35L körül, viszont nagyon illós, acetonos lett, mivel nem tudtam naponta többször lenyomkodni a tetejét és volt, hogy 2 napig egyáltalán nem is tudtam hozzányúlni, mert nem tudtam naponta kijárni a Tanyára. Ez sajnos kiérződött a végeredményben. Most viszont szüret után azonnal hazahoztuk a városba a szőlőt és apám közeli garázsában történt a héjon erjesztés és most is ott erjed a ballonokban a bor. Meglátjuk, hogy most vajon más lesz e az eredmény.
A direkt termő tőkéinket csak azért nem szedtük egybe a többi fehérrel, mivel nem érett be addigra, mire a többi már szüret-érett lett. De így utólag nem is bánom, legalább kísérletezek egy kicsit végre valamiféle "fajtabor" készítéssel, még ha nem is kimondott minőségi bort adó fajtáról is van szó.
A szüret egyébként sajnos gyorsan ment, ami azt jelenti, hogy idén sem lett őrületes mennyiségű termésünk. Kevesen voltunk ugyan, de így sem tartott tovább a szedési művelet 1-2 óránál.
2013. augusztus 21., szerda
Visszatérek
Többen-sokan panaszkodtatok kommentben, meg emailben, hogy miért nincsenek a szőlővel, borral, vagy csak egyáltalán a Tanyával kapcsolatban bejegyzések.
Ennek számos (vagy inkább számtalan) oka van. Egyik fő oka az, hogy magával a Tanyával sem tudok annyit foglalkozni, mint amennyit kéne, nem hogy blogírásra tudnék időt fordítani. Pontosabban nem helyes ez a megfogalmazás: a Tanyával (és ezáltal a szőlővel, borral) éppen annyit foglalkozok, amennyit kell. Az viszont esetünkben nem túl sok.
Egész egyszerűen eljutottam odáig, hogy sok tekintetben csak ismételni tudnám magamat. Az első 2 évben sokkal többet írtam, ez természetes. Akkor minden új volt NEKEM is, nem csak az olvasóknak: minden mozzanatot akkor ismertem meg, ezért rögtön le is írtam. Most viszont (nagyjából a 3., 4. évben) már minden ugyan az, ezért sokszor - bevallom - nincs már kedvem ugyanazokat a dolgokat ugyanúgy leírni, úgy mint metszés, permetezések, hajtásválogatás, apró-cseprő dolgok, stb.
Új dolog (új telepítés, átoltás, stb) nem történt sajnos, amiről tudtam volna írni mostanában.
Egy dolgot viszont azt hiszem, megpróbálok majd: a hozzám hasonló kezdő, vagy még kezdőbbek kedvéért majd még is csak "újrakezdek" mindent, vagyis kiválasztok néhány tőkét, amiken végig bemutatom, hogy mit, hogyan, miért csinálok én. Hangsúlyozom, hogy én. Nem ahogyan kell, vagy ahogyan kellene, hanem ahogyan lehet és ahogyan én végzem. Így tehát lefogom fényképezni ezt a kiválasztott pár tőkét még most (vegyesen többféle művelésmódúakat), amikor van rajtuk termés, aztán majd metszés előtt is, és a metszéssel elkezdem bemutatni az "életútjukat" a következő termésig és bemutatom a munkafázisokat.
Más újdonságot nem nagyon tudok kitalálni, mert minden ugyanúgy zajlik, ahogyan már szinte minden munkafázisról írtam eleget.
Sajnos én úgy látom, hogy azok a blogger társaim, akik hasonló szinten vannak és maradtak, mint én, ők szintén mind egytől egyik abbahagyták a blogírást 1-2 év után, ugyanezen okból fakadóan, hogy egész egyszerűen nincs miről írni, mert eljött egy újabb évjárat ugyan, de ugyanazok a tőkék, ugyanazok a munkafázisok vannak és ismételni meg már nem olyan jó dolog. Egy valaki van, Rambo Gazda, aki kicsit elrugaszkodott ettől a szinttől, Ő területeket vásárol, ültetvényeket varázsol a "semmiből" és valószínűleg a borai akár még a boltok polcairól is vissza fognak köszönni, vagy akár már köszönnek vissza.
Azért a Tanyáról is írok kicsit:
Nálunk is azt hiszem ugyan az van, mint sokaknál: ropogós aljnövényzet, rettenetesen ronda minden, nincs semmi szépség most a tájban, legalábbis nálunk. Igaz, hogy legalább füvet sem kell vágni hetente-kéthetente, de nincs is az a szép zöld, mint szokott lenni mondjuk tavasszal, meg a csapadékosabb nyarakon.
A szőlő viszont nagyon szép, ugyan a mi esetünkben speciális ültetvényről beszélhetünk, hiszen nagyon vegyes a ~260 tőkénk, alig van egymás mellett két egyforma tőke. Ezért nincs az a szép, egybefüggő lombfal, mint azoknál, akiknél egy fajta van a sorban, de talán ennek is meg van a maga szépsége: eszméletlenül változatos képet nyújt az ültetvény. Egymás mellett van apró bogyós bor- és hatalmas szemeket hozó csemegeszőlő, az sem igazán izgatja a tőkéket, hogy fehér szőlő mellett kék van, majd megint fehér.
Sajnos idén is van 1-2 ESCA-s tőkém, nagyjából ugyanott, ahol tavaly, de mintha tolódott volna: ami tavaly beteg volt, az idén nem (létezik ilyen??), viszont mellett kettő is. Valószínűleg áthordoztam a fertőzést metszéskor :(
Az idei szüretet nem akarom úgy elszúrni, mint tavaly, amikor is egybe szedtük a fehéret a kékkel, amiből ugyan nagyon kevés volt (a kékből), de még is éppen elég ahhoz, hogy durván megszínezte a fehérborunkat. Így hát idén a kék szőlő szürete külön fog zajlani, néhány nappal korábban, mint a fehéré. Terveim szerint így lesz egy kevés vörösborunk is, ahogyan volt 2 éve is, amikor szintén külön szedtük. Akkor viszont az erjesztés lett elszúrva, ezért a kész bor meglehetősen illós, acetonos szagú lett, de ízre rendben volt. Úgyhogy idén úgy tervezem, hogy hazahozom a leszedett kék szőlőt és apám garázsában fogjuk megejteni a héjon erjesztést, majd üvegballonban a kierjesztést, így elkerülöm talán a fahordós erjesztés hátrányait.
A mennyiséget még a legvadabb álmomban sem merem megsaccolni. Én szerintem több lesz, mint tavaly, a feleségem szerint viszont max. annyi, vagy még talán kevesebb is. Akkor viszont sírni fogok.
A fehérborral nem lesz nagy mutatvány: egybe szedjük vegyesen, ahogy eddig 25 éve mindig is, bár évek óta kacérkodom a gondolattal, hogy a nagyjából egyforma vagy annak tűnő tőkéket külön kezelem és kis üvegballonokban külön-külön erjesztem ki, így lenne néhány (pár tíz :) ) féle fajtaborom, de azt hiszem, hogy erre sem idő, sem kapacitás nem lenne, meg aztán reálisan végiggondolva, nagyon értelme sem lenne. A mi borunk attól a mienk, hogy totál vegyes. Ilyet sehol máshol, senki nem tud készíteni. Persze, mondjuk olaszrizlinget vagy hárslevelűt is lehet ezerfélét készíteni, akár ugyanarról az ültetvényről is, de ennyire vegyes szőlőből még inkább ritkább egy ugyanilyen bor.

2013. június 12., szerda
A 19 dühös nő.
Ez a bejegyzés nem kimondottan, sőt egyáltalán nem a Tanyával foglalkozik.
Egy kedves ismerősöm, ügyfelem esetét szeretném leírni, de csak anonim módon, sem őt, sem a szóban forgó helyet és annak tulajdonosát nem kívánom megemlíteni, mert a lényeg bár ez kéne, hogy legyen, de most mégsem akarok haragost irányítani magamra. Ugyanakkor aki szeretné, privátban megosztom, hogy melyik helyről is van szó.
Történt tehát, hogy az ismerősöm egy "kisebb" csapatot szervezett Villányba, amolyan szokásos vonatozós-borkóstolós-kicsitberúgós-szórakozós-jólérzemmagam típusú estére.
Össze is jöttek számszerint 19-en. Csak hölgyek!
Betértek az előre megbeszélt helyre, ahová előzetesen helyet is foglaltak, tehát tudtak az érkezésről, olyannyira, hogy nem "csak" egy akárkit vezényelt a hely tulajdonosa, hanem saját magát (nem kis névről van szó!!!), mondván, "hát ha 19-en jönnek, akkor már bizony ide én kellek, én tartok majd magasztos hangvételű borbemutatót!". Emberünk csak egy dolgot nem tudott, hogy csak a gyengébbik nem képviselteti magát az estén...
Az első pofon ekkor érte először a tulajdonost, utána sokkal inkább a lelkes csapat nő tagjait (csak az volt), ugyanis emberünk, amikor a csapatka belépett a helységbe, ennyit kérdezett csak (köszönés nélkül!): "Nincs maguk között egyetlen EMBER sem?!". Mindezt teljes komolysággal, maximális fapofával, a még esetlegesen elfogadható humoros lelkület nélkül, tényleg halál komolyan kérdezve.
"Mit fogok én kezdeni ennyi NŐVEL? Hogyan fogok én komoly borbemutatót tartani így?" Kérdezte tovább.
A lelkes hölgyek természetesen rögtön dühös hölgyekké váltak, még is mit képzel ez magáról?
Mindegy, ha már itt vannak és vélhetőleg (talán előre?) kifizették a kóstolóval egybekötött vacsora fejenkénti 5000,- Ft-os díját, hát azért már csak maradnak, lesz ami lesz.
Emberünk (neves borász) azért egy 5-6 féle bort bemutatott, de közel sem olyan lelkesedéssel, mintha borhoz értő úri emberek ültek volna az asztalnál. Pedig véleményem szerint épp az ilyen NEM hozzáértőknek kellene igazi BEMUTATÓT, fajta ismertetést tartani, hogy esetleg legközelebb és főleg MÁSHOL tudják, hogy még is milyen fajtát kell kérniük, mert esetleg megismernek és megszeretnek 1-2 fajtát közelebbről.
De nem, a bemutató teljesen semmilyen volt, arra volt csak jó, hogy a hölgyek kellőképpen pityókássá váltak a boroktól, így lassan a jókedv is megjött az első egy-két pofon után. Így hát teljesen visszafogott, de még is csak viháncolós, nevetgélős estébe ment át az együttlét.
Ekkor jöttek a további pofonok: újabb, de már kisebb létszámú (max. 10 fő) érkezett a pincészethez, akik szintén helyet foglaltak és borkóstolásra jöttek.
Már egy ideje együtt volt a két társaság, amikor is a pincér jött először, majd másodszor és még kitudja hányadszor és kérte a hölgyeket, hogy: "Kérem, legyenek csendesebben, mert zavarhatják a szomszédos társaságot és mindjárt jön a XX Bácsi a borbemutatóra és mérges lesz!".
Oké, hogy a borkóstolás egy nemes dolog, meg oké, hogy viszonylagos csend is szükségeltetik hozzá, hogy az ember haljon mindent, de könyörgöm, így? Hogy az egyik pillanatban lekakáljuk MAGASRÓL az ÉRDEKLŐDŐ társaságot, mondván, hogy maguk NEM EMBEREK, csak NŐK, a másik pillanatban meg csendre inteni őket, mert Őkegyelme Hercegségi Fejedelme borbemutatót kíván tartani immáron EMBEREKnek?!
Hát tudjátok mit? Ahogyan Királyunk is tojt rájuk az elején, ezek után már a hölgyek is tojtak a Uralkodóra és vihorásztak tovább, de már kevésbé kulturáltan. Az első beszólásig pedig tényleg teljesen normális szinten ment csak a beszélgetés, ahogyan az tud lenni egy majd' 20 fős társaságnál. Semmi kirívó hangoskodás nem történt, csupán próbálták magukat jól érezni.
Mondanom sem kell, hogy a hely egy fillér borravalót nem kapott és mindenki a rossz hírét viszi a helynek. Nem egy túl jó marketingfogás, az biztos.
És természetesen azt sem kell mondanom, hogy ezek után a társaság már sokkal jobban szórakozott a pincesoron, ahol a kisebb pincészetek tulajdonosai sokkal jobban örültek nekik, mint a Nagysága! Nekik sokkal fontosabb minden kis pó'gár, nem csak az elitet fogadják be a házukba, mint amazok.

2013. május 11., szombat
A Pécs TV-ben szerepeltünk
A tavalyi Pécsi Borozós újságcikk (link) után most ismét a médiában szerepeltem, illetve szerepeltünk feleségemmel együtt, egész pontosan a Pécs TV Blúz című műsorában.
Ugyan nem túl szakmai, pláne nem mélyreható volt az a röpke 6-7 perc, amíg tartott az interjú, de ennek a műsornak nem is ez a lényege: rendszerint csak érintőlegesen, a lényeget bemutatva szólaltat meg hétről hétre Fábián Mária 3-4 embert a legkülönfélébb témákban.
De még is a kert, a szőlészet-borászat okán hívott meg bennünket, egész pontosan a kiskerti gazdálkodás és a nagycsaládi élet összeegyeztetésének tapasztalatairól kérdezett bennünket.
Íme a műsor:

2013. április 25., csütörtök
Tűzrakóhely építése, 1. fázis (off topic)
Pontosabban a második, mert az első a tervezés volt (fejben).
Most már viszont megtettük a második, de az első "komolyabb" előrelépést a tűzrakóhelyünk építésében.
Mégpedig: összegyűjtöttük a kb. szükséges kőmennyiséget, ami szükségeltetik maga a tűzrakóhely, majd a körülötte lévő rész talajának kikövezéséhez.
Ilyenkor bizony nagyon jó az, hogy a telkünk nem kicsit köves területen fekszik (kapáláskor-ásáskor persze a pokolba kívánnám...), nem véletlenül települtek ide anno a "kővágók". A képen látható kövekért ugyanis NEM kellett túl messze menni, pláne nem "kőboltba" (vannak ugyebár ilyen szabadtéri telepek, ahol mindenféle természetes és műköveket árulnak horror árakon), ha hiszi a kedves olvasó, ha nem, a képen látható kövek az utolsó szálig kerítésen belül voltak fellelhetőek, így csak a talicskába kellett bedobálni őket, majd eltolni a gyűjtőhelyig. És még közel sem gyűjtöttük be az összes követ, szerintem még vagy 3-4 ilyen kupacot tudnánk összehordani. Csak hogy a méreteket érzékeltessem, a kép közepén látható két nagyobb kő mérete kb. 30x25x20cm, nyilván nem ezekből, hanem a kisebbekből lesz a tűzrakó kirakva. Ezekből a nagyobbakból valószínűleg "ülőpadot" építünk a tűzrakóhely köré (vagy csak egyszerűen egyesével lelesznek rakosgatva egymástól X távolságra, mint kis "hokedlik"). A laposabb (3-5cm magasságú) kövekből lesz pedig kirakva körülötte a talaj (a kép tetején próbaképpen elkezdtem kirakni, szerintem jó lesz). Így ha csak fű lenne, és ha sokat sürgünk-forgunk főzőcskézés közben a tűzrakó környezetében, hamar kikopna a fű és egy idő után már csak a földes-sáros talajon tudnánk csúszkálni, ami igen kellemetlen tud lenni.
Természetesen a kövek nem "csak úgy" lesznek egymásra rakosgatva, cementes-meszes-homokos habarccsal gondoltam kifugázni a tűzrakót is, meg a talajon a köveket is, hogy ne lepje el a gaz az egészet, mert az irtó ronda tud lenni és bizony extra sok pluszmelót tud okozni a rendben tartása.

2013. április 13., szombat
Sorozatot indítok
Hanem arra gondoltam, és úgy tűnik, hogy lenne rá igény (alany és olvasói oldalról is), hogy interjút fogok készíteni mikró, mini, kis és közepes méretű területtel és pincével rendelkező termelőkkel. Egyszerre mindig két személy jelenne meg, egy mikró, mini és egy kis és/vagy közepes kategóriából.
Nem áll olyan nagyon távol tőlem az interjúkészítés, középiskolás koromban néhány évig rádióztam, gyerekkoromban meg állandóan a közszolgálati rádiókat hallgattam, játékos módon interjúkat készítettem, de voltak rendes, éles interjúk is, amiket aztán leadtunk az egyik kisváros rádiójában, ahol volt saját műsorom.
Mivel ez a szenvedély (a rádiózás) a mai napig nem törlődött ki belőlem, folyamatosan késztetést érzek arra, hogy éljek is ezzel a vágyammal.
A szőlész-borász embereken kívül valószínűleg lesz más témában is szereplő, de elsősorban a főtémához kapcsolódóan, úgymint hordó, oltvány, egyéb kapcsolódó termékek készítésével foglalkozó kisiparos vagy épp nagyvállalat személyében.
Még nem tudom, hogyan fog ez a dolog elsülni, meg hogy meg tud e majd maradni ez a blog keretein belül, ha esetleg kinőné magát nagyobb szintre, akkor előfordulhat, hogy külön blog/weboldal ad majd neki otthont. Egyelőre ezen nem akarok agyalni, majd alakul valahogy.
Elsősorban és főleg az első időkben természetesen (számomra) ismerős termelőket fogok megszólaltatni. Amint kezdenek elfogyni az interjúalanyok, úgy próbálok majd tovább nézelődni, illetve, szívesen fogadok jelentkezőket is.
Az interjúkat teljesen interaktív módon képzeltem el, szeretnék szöveges leírást is, de mindenképp fényképekkel és akár videóval kiegészítve. Ez majd attól függ, hogy az adott téma és a szereplő mit enged meg :)
Az interjúknak, műsoroknak mindig három fő része lesz, úgy mint "Az ember", "A technika" és "A termék" címszavakkal. Így tehát először az adott emberrel és annak személyével, a technikájával majd a termékével ismerkedünk meg.
Terveim szerint havonta egy vagy két ilyen írás jelenik majd meg, az idő és a lehetőségek függvényében.
Az első páros interjú valamikor nyáron várható. A sorozatnak címe is lesz, amit még magam sem tudok.
2013. április 11., csütörtök
Fakitermelés és egyebek
Megfogadtam, hogy ha egyszer nyerek a lottón (ja, ahhoz kéne venni szelvényt is? Sohasem lottóztam még :>), akkor veszek egy 4x4 terepjárót, vagy valamit, ami megboldogul az eszeveszett fakitermelés általi szétcseszett földúttal. Ilyenkor tavasszal mindig ez a gond, de ennyire durván még sohasem tették tönkre az utunkat, mivel eddig ezen a részen nem termelték ki az akácost :( Hogy legális, vagy illegális a kitermelés, az most teljesen mellékes, nekem az a gondom vele, hogy nem tudok autóval 500m-nél közelebb állni a kapuhoz.
Gyakorlatilag megközelíthetetlen a Tanya a megszokott úton, most sokkal kijjebb tudok csak megállni és onnan gyalogolni. Ez persze nem mindig gond, szeretek én sétálni az erdőben, kicsit legalább kikapcsolódok, de amikor mondjuk nehéz dolgokat kellene a Tanyára vagy onnan elszállítani, akkor nagyon kellemetlen tud lenni, ha nem tudok megállni a kapu előtt. Ilyenkor meg vagyok lőve, csak kézben szállítható dolgokat tudok vinni magammal. Lenne még egy másik lehetőség, egy alsó út, de onnan meg egy jó 4-5 méter magasba kellene a holmikat feljuttatni meredek szakadékon. Szóval az is kilőve.
Itt nyáron még szép zöld fű volt mindenhol,
amit szépen karbantartottunk fűnyírással. Most
küzdhetünk a rendbetétellel... sokáig ronda látványt
fog nyújtani ez a szakasz.
Gyakorlatilag megközelíthetetlen a Tanya a megszokott úton, most sokkal kijjebb tudok csak megállni és onnan gyalogolni. Ez persze nem mindig gond, szeretek én sétálni az erdőben, kicsit legalább kikapcsolódok, de amikor mondjuk nehéz dolgokat kellene a Tanyára vagy onnan elszállítani, akkor nagyon kellemetlen tud lenni, ha nem tudok megállni a kapu előtt. Ilyenkor meg vagyok lőve, csak kézben szállítható dolgokat tudok vinni magammal. Lenne még egy másik lehetőség, egy alsó út, de onnan meg egy jó 4-5 méter magasba kellene a holmikat feljuttatni meredek szakadékon. Szóval az is kilőve.
És persze a kemény munka elkerülhetetlen eleme...
sörös dobozok és kupakok szerteszéjjel.
sörös dobozok és kupakok szerteszéjjel.
Nyilván ezt sem lehet máshogy.
A Tanyán egyébként megkezdődött a munka, a metszéssel hétfőn délután végeztem is végre. Az idei metszés nagyon változatos lett, félig szándékosan, félig a nagyon furcsán alakult időjárás általi idő- és lehetőség hiány miatt. Van most olyan tőkénk, ami teljesen ernyőre vagy kordonosra lett metszve (amik eddig is jól fejlődtek és termettek a korábbi metszéssel), de akad bizony jó pár olyan tőke, aminek egyik oldala ernyőre, másik oldala (másik szára) kordon(kar)osra lett formázva és vannak, amik eddig ernyőre voltak metszve, most viszont kordonosra és fordítva :) Ennek számtalan oka van, mármint a kordonos művelésre való áttérésnek. Eddig majd' minden tőke ernyőre volt metszve, de nagyon úgy tűnik, hogy a szőlőink nagy része nem szereti ezt a megoldást, így - ahogyan már korábbi bejegyzésben megírtam - az idei év kísérletezés lesz, megpróbálok teljesen új, másfajta metszésmódot, módokat. Szóval, most meglehetősen vegyes képet mutat a szőlő, más szőlősgazda bizonyára a fejét fogná, ha látná, hogy "mit művelt ennek a szőlőnek a gazdája". Majd meglátjuk, hogy beválik e az új metszésmód.
Tehát hétfőn készen lett a metszés, ma, azaz csütörtökön a szokásos tavaszi támrendszer renoválás lesz és permetezés. A támrendszert idén kicsit alaposabban, mélyrehatóbban kell javítani, mint az elmúlt években, legalább 3-4-5 faoszlopot ki kell cserélni, mert elkorhadtak. Két sornál ráadásul a kezdő, első oszlopok dőltek ki, ami elég nagy problémát jelent.
A 9 sorunkból szerencsére már csak 3 sor faoszlopos, a fémoszlopos sorokat sokkal könnyebb karbantartani. Ott gyakorlatilag csak az évenkénti vezetőszál meghúzás és kisebb javítások vannak. A faoszlopokkal viszont sok a nyűg, a vezetőszálakat rendszeresen vissza kell erősíteni U szöggel az oszlopokhoz, állandóan elkorhad az oszlopok alja és/vagy teteje, ilyenkor, amíg elég hosszú az oszlop, lehet ugyanazt lejjebb ásni, de ha már túl kicsi, akkor bizony cserélni kell... Illetve, sokkal könnyebben és sűrűbben lazulnak ezekben a sorokban a drótok, így év közben is kell néha húzni rajta, ami már teljes lombfalnál igen problémás tud lenni.
Ami még a támrendszert, pontosabban a vezetődrótokat illeti, ma, ha még lesz rá időm, le is akarom pucolni őket, mert jó pár éve ez nem történt meg. Tehát, a korábbi évekből megmaradt, a drótokra rátekeredett "kapaszkodókat", hajtásmaradványokat akarom leszedni, mert ezek jelentősen nehezítik a későbbi munkákat, elsősorban pont ilyenkor, metszéskor sokat lassít a munkán, amikor a lemetszett vesszők, hajtások összevissza beleakadnak a száraz "tekervényekbe". Csak azt nem tudom, hogy ezt a munkát hogyan, mivel lehet a legalaposabban, legegyszerűbben, de leggyorsabban is megoldani.
Tippek jöhetnek kommentben! :)

A képet innen metszettem: WCS Blog

2013. március 22., péntek
A Verseny - bírálat
Sorakoznak a versenyzők
Nos, az idei pécsi borversenyről lemaradtam, mint induló. Szándékosan. Én ugyan kacérkodtam a gondolattal, hogy megmérettetem a 2011-es, meg a 2012-es borunkat, de a feleségem, amikor meghallotta eme tervemet, heves kacagásba kezdett: "Szívem, ne röhögtesd ki magadat, hogy a megmaradt 6 palackból 2-t elviszel a versenyre!". És végül is beláttam, hogy igaza van. Minek kérkedni a semmivel? Ha Nagy Aranyat nyernék, akkor gondban is lennék, mert ugye 5 palackkal kell szolgáltatni az Ünnepségre minden nagyaranyos díjazottnak. Nekem pedig csak 4 palack maradt volna, ejnye, így nem bohóckodunk, aranyom.
Kifli, sajt, alma, bírálólap, poharak: egy borverseny kellékei
Na persze, Nagy Aranyra nem is igen pályázhatnék. Úgyhogy elfogadtam a feleségem intelmeit, így idén még sem indultam. A 2012-essel persze indulhattam volna, hiszen az még a teljes mennyiséggel bír, de az meg még nincsen "készen". Akkor meg minek?
Persze, tudom, van egy örök igazság, amit a mai borbírálat alkalmával a bírálóbizottság elnöke (Werner János) ki is hangsúlyozott, hogy a borokat az aktuális, jelenlegi, megismételhetetlen állapotukban kell vizsgálni, nem ahhoz mérten, hogy milyen lehetne még, vagy milyen lehetett fénykorában. Eszerint bátran indulhattam volna, de nem. Nem érzem késznek, és főleg nem versenyre valónak a borunkat jelen állapotában.
Majd talán jövőre. Amúgy is tervben van, mivel látszik, hogy masszívan nem hozza a szőlőnk az elvárható mennyiséget, és valljuk be, minőséget, így a feleségem már most engedélyét adta, hogy vásároljak szürettájt majd valami fajtaszőlőt (én hárslevelűre szavaznék), és készítsek abból bort. Így lenne egy igaz, hogy nem saját termesztésű, de saját készítésű borom. Mivel területet vásárolni nem tudunk és még arra sincs pénzünk, lehetőségünk, hogy a jelenlegi ültetvényt lecseréljük, így ez az egyetlen megoldás.
2013. február 11., hétfő
Pécsi borverseny
Eltelt egy újabb év, itt a szokásos pécsi borversenyünk hamarosan. Azért írtam így, hogy versenyÜNK, mert kicsit magaménak is érzem, bár túlságosan sok közöm - szervezői oldalról - nincs hozzá, még is sajátomnak érezhetem: egyrészt, mint ahogyan már sokszor említettem, a versenyre leadott borok kóstolása, bírálata és az ünnepélyes, nagyszabású eredményhirdetés is a munkahelyemen, az ANK Művelődési Ház színháztermében zajlik már sok-sok éve, amiken mint fotós szoktam részt venni. Másrészt, ahogyan már pár éve, idén is engem kértek fel arra is, hogy készítsem el a borverseny egyszerű, ámde informatív toborzó plakátját és a meghívót is.
Én idén a 2011-es borunkkal és ha addigra "összeáll" annyira, akkor a 2012-essel is indulok, de ez utóbbi még nagyon kérdéses, mivel kevés az idő (bő 1 hónap múlva lesz a bírálat), nem biztos, hogy addigra felmelegszik annyira a pince hőmérséklete, hogy végbe tudjon menni az ilyen-olyan kicsapódás, ami 10 fok felett várható (bocs a maximális tudományosságért :) ). Aztán még deríteni is kéne és palackozni, ezekhez mind-mind idő kell. Persze, mehetek derítetlen borral is, a 2010-es borunk is abszolút derítetlen és szűretlen volt, és ha magas pontszámot nem is kapott, azért egy bronzérmet hazahoztam vele. Igaz, annak a bornak épp nem a tükrösség hiánya és a nem 100%-kos tisztaság volt a fő hibája.
A másik gondom a 2012-es borral a színe, amiről már sokat írtam. Meglátjuk, az is mennyire változik, ha változik egyáltalán. A gond az, hogy az idő előrehaladtával a fehérborok inkább sötétedni szoktak, mint világosodni, ennek pedig éppen az a "baja", hogy túl sötét...
Szóval majd még meglátjuk. A 2011-essel mindenképp szeretnék indulni.
Íme tehát a borverseny plakátja:
Kattintva nagyítható
2013. február 2., szombat
Ápdét!
A 2012-es borunkat újrakóstoltam, és valami nagyon nagy változás indult meg (talán a legutóbbi fejtés áldásaként(?)), amit nem vártam: hihetetlenül kellemes illata és íze kezd kerekedni. A színe továbbra is több, mint világos, de én már így szeretem, ahogy van! Alig várom az új évet, amit idén is természetesen a lemosó permetezéssel és majd az újragondolt metszéssel kezdünk!
Egyébként a legutóbbi kimenetelünk nem egészen úgy zajlott, ahogy terveztük. Gondoltuk, kiugrunk a telekre, megnézni, hogy minden rendben van-e, és hogy természetesen mintát vételezzünk a hordóból. Az időjárás ugyanakkor keresztbehúzta a számításainkat: nálunk már régesten rég hónak nyoma se (a városban), ehhez képest +300 méter magasságban még 10-15cm hóréteg volt az uralkodó. Ennek "köszönhetően" az autóval jó 1km távolságra kellett megállnunk a telektől. Ilyenkor jövök rá, hogy mindig ezt kellene tennünk, vagyis, hogy nem kertkapuig autókázni, majd 15 métert gyalogolni a házig, hanem, lent, már a falu közepén megállni, és onnan szépen felgyalogolni a kellemes erdei utacskán. Ilyenkor egy kicsit feltöltődik az ember, lát egy kis természetet és rájön, hogy miért is érdemes élni, amit a nagyvárosi, paneldzsungeles környezet a zord hétköznapokon nem tud megadni.
A hóban persze lépten-nyomon nyomokat kerestem, emberi jeleket, de nem találtam, legnagyobb megdöbbenésemre. Azt hittem, "hogy már megint idegenek jártak a kertben", mint legutóbb, amikor még a kertkaput is felfeszítették, kinyitották. Most viszont szemmel láthatóan napok, talán hetek óta nem járt erre senki, a hóban csak apró nyomocskák törték meg a sima felületet, talán kutyák, macskák, őzek járhattak erre. Sem autónyom, sem emberi lábnyomok nem tűntek fel a kb. 500 méteres távon a kertig vezető úton.
A házba belépve ismét fellelhető volt az asszonyi hiány: mindenütt koszos poharak, edények, igen, itt már alaposan rendet kéne tenni és elmosogatni mindent. Amint melegebb lesz az idő, és huzamosabb időre ki tudunk menni mindhárom gyermekünkkel, bizonyára ezeket a hiányosságokat is pótolni fogjuk. A házban amúgy is alapos rendet szeretnénk rakni, sőt, szeretnénk tavasszal kifesteni, egy-két bútort lecserélni.
2013. január 22., kedd
Élet-jel
Szeptember 3... ekkor írtam utoljára posztot. Ekkora kimaradás még talán sohasem volt a blog életében. Ennek három oka volt/van mostanság: időhiány, időhiány és egy kis időhiány. Az élet úgy hozta, hogy más dolgokra kellett időt szentelni, így nem maradt idő, energia bejegyzést írni. A szőlő persze nem volt elhanyagolva, de munkálatokra is kevesebb idő jutott, de a szükséges dolgok elvégeztetettek: a bor a hordóban érlelődik. Igen, sajnos A hordóban, nem pedig a hordóKban. A 2012-es borunk olyannyira elfért 1db hordóban, hogy még pótolni is kellett leforrás és az első fejtés után a 2011-esből 26L-nyit. Ez van.
Ez a bor továbbra is "különlegesség" lesz. Színe ugyan azért sokat világosodott, de kb. olyan árnyalata van, mint egy jó 25-30 éves Tokaji Aszúnak. Setét aranybarna. Ez ugye azért lett ilyen, mert egybe szedtük a vörös szőlőt a fehérrel, és hát a vörös szőlő igen nagy arányban volt jelen, és 3-4 órát ázott héjon, így jelentősen megfestette a bort. De érdekes, mert még sem rozés beütése van (tehát nem rózsaszínes), hanem ahogy írtam feljebb, "szép" aranybarna.
Igazából meg is lepett, hogy "csak" ennyire lett sötét és hogy nem lett pirosas, mert szüretkor a must olyan szinten SÖTÉT vörös volt, hogy nagyon. Azt hittem, hogy vörös, vagy legalábbis egy jó siller bor lesz belőle. De azért annyira még sem "tapadt meg" a színe a vörösnek.
Íze a bornak egyébként érdekes. Van benne valami furcsaság, amit nem tudok hová tenni. Nem mondom, hogy kimondottan kellemetlen, de azért tökéletesnek sem ítélném. Biztos, hogy valamelyik szőlőnktől/ből ered ez a furcsa, meghatározó, jellegzetes íz, de sajnos még nem jöttem rá, hogy melyik szőlő lehet a "bűnös".
Várok jelentkezőket kóstolásra, kellene segítség a megállapításban, hogy vajon mi érezhető a boron :)
Egyébként már a 2011-es borunkban is jelen van ez az íz, de sokkal kisebb mértékben, abban a borban - főleg ennyi érés után - kimondottan tetszik nekem. De a 2012-esben még nagyon erőteljes és túlontúl meghatározó és elnyomja a többi ízt, aromát, már ha van olyan.
Hogy a teendőkről is írjak: hamarosan neki kell állni - majd metszés után persze - egy kis támrendszer renoválásnak, mert van pár fa oszlop az alsóbb sorainkban, amik megadták magukat és talajszint felett eltörtek. Cserére szorulnak, bár vannak olyanok, amiket szerencsére még tudunk lejjebb rakni, miután ki lett ásva a beletört rész.
Mindezek előtt viszont lesz egy lemosópermetezés, majd utána egy metszés. Ez utóbbit teljesen máshogy tervezem idén, mint az előző 2-3 évben: valószínűleg idén nem ernyőre metszem a tőkéket, hanem a jelenlegi leívelt és lekötözött vesszőket meghagyom és a 2-3 csapra metszem a tavalyi hajtásokat. Ezt a tanácsot kaptam azzal kapcsolatban, hogy vajon miért olyan kevés évek óta a termés. Egy görcsönyi szőlősgazda javasolta, hogy próbáljam meg így, hátha az idősebb vesszők jobban és szebben teremnek. Szerinte elég, ha 2-3 évente fiatalítom meg a tőkéket teljesen új leíveléssel. Hát, majd meglátjuk, mivel ennél kevesebb termés, mint ami az elmúlt 2 évben termett sehogy nem lehet szerintem, így nagy veszteség nem érhet, ha netán nem jön be a dolog... akkor legalább tudni fogom, hogy a tőkéink ENNYIT tudnak.

2012. szeptember 3., hétfő
Szüret 2012
Ez a bejegyzés olyan rövid lesz, mint maga a szüret volt.
A Siralmas mennyiség mellett örömkönnyeket hozó must cukorfok lett. Tavaly 160L borunk lett kb. 18-as cukorral, lett külön egy kis vörösborunk is, idén egybe szedtünk mindent, mert már előre tudható volt, hogy igen kevés lesz a bor.
Ez sajnos így is lett: szinte csak jóindulattal lett meg a 100L must, így mire "kész lesz a bor", szinte biztos, hogy a tavalyiból is kell "tuningolnunk", hogy megtudjuk telíteni a 110L-es hordónkat (hiszen a seprő is csökkenti a mennyiséget, na meg a száraz hordó is szereti a bort inni...). Ugyanakkor a mustfokoló szemet és szájat gyönyörködtető értéket mutatott: 21MM-et mértünk, ízre csodálatosan édes, zamatos. Egészen biztos, hogy "tartalmasabb" lett, mint tavaly.
Mivel egybe szedtünk mindent és volt egy jó 3 órás héjon áztatás, bizony, meglehetősen pirosas lett a must. Gyakorlatilag egy laza rozét sikerült szerintem összehoznunk. Hogy ebbõl mi lesz, azt még nem tudom, de szinte biztos, hogy egy kicsit sötétebb árnyalata lesz a majdani kész bornak, legalábbis most úgy tűnik nekem nagyon. Mindegy, azt hiszem, hogy rozé vagy siller még sohasem készült mifelénk :)
A kevés mennyiség nem csak nálunk probléma, most, a nagyipari szüretszezonban egyre több borász ismerős számol be jelentős károkról. Egyik villányi ismerősöm pl. azt panaszolta, hogy legalább 75%-kos kára lett a kékfrankos ültetvényén és szerinte az egyész villányi régió összességében elszenvedett legalább egy 60%-kos terméskiesést. Állítólag a Kopár is elfagyott szinte teljesen.
Nálunk ennél rosszabb ugyan "kicsit" a helyzet, megkéne lennie még rosszabb években is az 500L bornak, de nálunk több negatív tényező befolyásolja a termést rossz irányban.
Reméljük rendben lezajlik a forrás és akkor valami igazán külölegesség születhet ebbõl a még furcsán pirosas mustból. Egyelőre nem tudom, hogy beindult e a forrás, szombaton szüreteltünk és legközelebb csak kb. vasárnap tudok kimenni megnézni, és meghallgatni, mert remélem, hogy addigra már zajos forrás lesz, ami szabad füllel is jól hallható már "messziről".
Tűz a közelben
Ez bizony nagyon közel volt hozzánk.
Ha a helyiek nem oltanak, talán a Tanyáig is terjedhetett volna.

2012. augusztus 16., csütörtök
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)