2011. március 28., hétfő

Még mindig borverseny...

... immáron videó felvételen is!



Szavak nélkül


Ebben pedig interjú is a Művelődési Ház igazgatójával

2011. március 19., szombat

Lezajlott a borverseny minősítője

Nemrég közzé tettem a pécsi ANK Bacchus Borklub szokásos évi borversenyének felhívását. Tegnap sikeresen lezajlott a verseny minősítője, tehát a tegnapi napon kóstolta végig a szakmai zsűri a beérkezett mintákat. Összességében elmondható, hogy jóval kevesebb bor érkezett be a határidőig, mint tavaly, így idén kevesebb mintát kellett végigkóstolnia a lelkes zsűrinek. Elsősorban korábbi évjáratok kerültek a poharakba, de azért feltűnt néhány 2010es tétel is.


A zsűri 20 pontos rendszerben bírált, mely az ilyen kisebb, helyi borversenyeken elfogadott pontrendszer.
A bírálatnak az ANK Művelődési Ház Apáczai terme adott otthont, ugyanebben az intézményben lesz április 1-jén az ünnepélyes eredményhirdetés, a színházteremben.

Bővebben és főleg az eredményeket illetően egyelőre nem nyilatkozhatom (nem is vagyok birtokában az eredményeknek), az eredményhirdetés napján minden kiderül!

A borbírálat napján készült teljes fotósorozatom itt tekinthető meg!

Az elmúlt két év borminősítői és eredményhirdetései itt láthatóak:


2011. március 16., szerda

Szorgos kezek a tanyán!

A munkás fizetsége: 2 L... nem, nem bor. Dehogy! Benzin! Történt ugyanis, hogy március 15-ét na ná, hogy a tanyán ünnepeltük, egy kis munkával. Merthogy még hátra volt 5 sor metszése, így 2-t sikerült is befejeznünk, de erről később.



Szóval, felértünk a hegyre, kertkapunál megállva, kulcsot behelyezve jött az első gyanús jel: nem tudtuk kinyitni a zárat, egyszerűen beragadt. Kicsit megcsapkodtuk, akkor el is mozdult a helyéről az egész kapu és láttuk, hogy az alsó retesz hiányzik, így mozgott az egész nagy kapu. De a zárral továbbra sem boldogultunk. Benézve a telekre és az ott található szerszámtároló házra (egykori nyúlól) vettük észre, hogy tárva nyitva az ajtaja. Gondoltuk is rögtön, hogy ezt biza nem a huzat nyitotta ki, mivelhogy vasheveder és 2 zár is rögzíti a becsukott ajtót. Bemásztam hát a kerítésen és közelebbről is szemügyre vettem.

Igen, feltörtét a házikót. Miután ezt elkönyveltem, visszaballagtam a bejárati kapuhoz, hogy valahogy beengedjem a kint ácsorgó, kicsit már ideges hangulatú családot. Egy kis erőltetésre a zár megadta magát, vagyis kitudtam nyitni így az ajtó is nyithatóvá vált. Miután bejött mindenki, elkezdtük felmérni a károkat és a hiányzó dolgokat, amik a szerszámosban voltak. Ugyanakkor legnagyobb meglepetésünkre semmi sem hiányzott, csupán egy műanyag benzines kanna, amiben talán még 2L benzin lehetett. Ennyit vitt el a szorgos kéz. Érthetetlen, mert bár értékes motoros kertigép vagy bármi ilyesmi nem volt ott tárolva, akadt azért egy csomó kéziszerszám, amik boltban 2000 Ft felett indulnak, ráadásul szem előtt szana széjjel. Még sem kellett őkelmének. Szokták mondani, hogy amivel dolgozni kell és nem motoros, az nem köll a tolvajnépnek. Ez tényleg így van. Szokták azt is mondani, hogy 100 Ft-ért is öltek már, esetünkben 2L benzinért törtek fel házat. Szerencsére az ajtó nem sérült különösebben, vagyis szinte nyom nélkül javítható volt. Talán ezért sem célszerű atomstabilan bármit is zárni, mert amit akarnak, azt úgy is feltörik, viszont ha kell, nagyobb kárt okoznak, mint esetünkben.

Hallottam olyat is már, hogy valakinek a pincéjét a bor miatt törték fel állandóan, az ottani gazda a sokadik eset után inkább kirakott a ház elé pár liter bort mindig, ha kell, vigyék inkább azt. Lehet, hogy mi benzint fogunk ezentúl kirakni?! Vagy egy komplett benzinkutat!

Valószínűleg egyébként megzavarhatták a betörőt, vagy csak egyszerűen lusta volt átemelgetni a dolgokat a kerítésen, mivel a kertkaput nem tudta kinyitni, hiába szedte ki a reteszt, a zár nem engedte szétnyílni a kétfelé nyíló nagykaput.

Metszésre visszatérve: megmetszettem tehát 2 sort, meg egy negyedet, ami még múltkorról maradt. Így már csak 3 sor van hátra, amit az elkövetkezendő 2 hétben mindenképp be kell fejeznem, hiszen még a lemosó permetezés is hátra van! A 2010es borunk szépen alakul, fejlődik a két hordóban, jelenleg még csak a "maradékot" fogyasztjuk, ami már nem fért bele a hordókba (egy 13L-es kis fahordóban és 4x5L-es és 1x10L-es üvegballonban helyeztük el).