2010. november 8., hétfő

Bemutatkozás

Ezt a blogot azért hoztam létre, hogy közzé tegyem ügyes-bajos munkálkodásomat, amely kis tanyánkon zajlik szőlészkedés, borászkodás kategóriájában.

Abszolút kezdő, laikus, szakmailag hozzá nem értő vagyok, így az itt közzé tett dolgok pontosságáért, időszerűségéért, helyességéért nem vállalok felelősséget. Ugyanakkor szívesen fogadok tanácsokat, ötleteket, melyek segítségével magam is tanulni, fejlődni tudok, illetve azok is, akiket a téma érdekel és olvassák bejegyzéseimet, és az azokhoz tartozó hozzászólásokat. A fő cél tehát ez: tapasztalat adok-veszek.

A "tanyáról" csak annyit, hogy: Kővágószőlős szőlőhegyén található, a Jakab-hegy lábánál, délnyugati irányban. A kertet még nagyapám vásárolta '87-ben, és Ő művelte egészen 2009 decemberéig. Jómagam kb. 2000-től veszek részt a munkálatokban, viszont 2010 januárjától teljesen én, illetve kis családommal együtt végezzük a kert karbantartását, művelését, mivel "az öreg" sajnos lebetegedett és teljesen lemondott, illetve le kellett mondania az aktív munkáról. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem vesz részt semmiben, de már korán sem olyan lelkesedéssel, erővel, mint azelőtt.

Magáról a szőlőről: teljesen vegyes telepítés, én viccesen csak azt szoktam mondani, hogy "nincs két egyforma" tőke. Ez persze azért nem teljesen igaz, de az biztos, hogy egy jó 6-8 fajta megtalálható, rendszertelenül. Tervben van természetesen a "nemesítés", szeretném az ültetvényt maximum 2-3 fajtára korlátozni, és lehetőség szerint fajtaborokat készíteni, amennyiben ez nem lehetséges (rossz évjárat, vagy egyéb probléma miatt), akkor pedig ezt a 2-3 fajtát házasítani. Mindenképp a területre jellemző fajtákat szeretném majd beköltöztetni. De ez még nagyon távlati elgondolás, egyelőre a jelenlegi fajtákból próbálok "valamit" kihozni, ha mást nem, hát akkor egy elfogadható asztali jellegű bort. Bár az asztali borokra az alacsony alkoholtartalom a jellemző, ez nálunk nem így van, legutóbbi mérés szerint közel 13%-os a 2009es évjáratunk. Így tehát nem asztalinak mondanám, inkább csak egy igazi "háztáji vegyes"-nek.

A jelenlegi ültetvény mérete roppant kicsi: mindössze 9 sorunk van, a sorok hossza kb. 30 méter, de ezt majd egyszer pontosan lemérem, mert jó lenne tudni, hogy mennyi is az annyi. Ugyanígy nem tudom pontosan a tőkék számát, de ezt is pótolni fogom.

Akkor tehát induljon a blog, az elkövetkezendő hozzászólásokban néhány képben is bemutatom a "CsabaTanyát".

(Egyébként  blog alapötlete Kezdőszőlész blogja alapján adódott)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése