2011. szeptember 12., hétfő

Szüret 2011


Röviden a szüretről: nagyszerű minőség, borzasztóan kevés mennyiség, lett fehér is, vörös is.

És akkor most lássuk részletesebben.

Az előkészületekről nem írok, mert már megtettem itt és itt.

SZOMBAT

 A takarítás az asszonymunka

Ahogyan a korábbi bejegyzésekben említettem, szombat délelőtt kezdtük a szüretet, vagyis az utolsó simításokat, előkészületeket. Meg volt a takarítás, rendrakás, eszközök kikészítése. Így szombaton délután 1-2 óra körül elkezdtük a szüretet. Mivel meglepően "sok" kékszőlő lett idén, arra gondoltunk, hogy az utóbbi 1-2 évvel ellentétben idén érdemes lenne külön kezelni, így leszedtük és nem ment a fehérhez, megpróbálunk vörösbort készíteni belőle. A mennyiség természetesen "nevetséges" lett, jó, ha lesz belőle 20-30L kész bor, de úgy gondolom, hogy játszadozni, kísérletezni lehet azért vele. Aztán ha úgy sikerül, talán meg is isszuk majd :) Szóval a mennyiség kicsi (pár tőkéről van csak szó), a minőség viszont szerintem jó lett, a cukorfok stabil 18MM lett, a savat nem mértük, bár az talán fontosabb tényező lenne, mint a cukor, de a kis mennyiség miatt úgy voltunk vele, hogy a "természetre bízzuk", lesz, amilyen lesz, cukrot is csak mutatóba kapott egy nagyon keveset, hogy azért a 19 - 20MM-et elérje.

Darálóban a fürtök

Először azt hittük, hogy pikk-pakk menni fog a kék szőlő leszedése, a mennyiséget tudva. Viszont el kell mondanom, hogy nagyon macerás, nehézkes volt a fürtök leszedése, hihetetlenül zegzugosan voltak a vesszőkön, rácsavarodva a drótokra, és eléggé potyogtak is a szemek a harc közben. Ez betudható annak (mármint a fürtök "összevisszasága"), hogy idén nagyon kevés zöld munka volt, így a vesszőket sem kötöztük, nem volt az a kimondott szép katonás rend, mint az elmúlt években. Egyszerűen olyan kicsik a vesszők, hogy kár lett volna az időt pocsékolni rá (nem állt fent az a veszély, hogy erős szél letöri őket), viszont most, szüretkor kicsit meggyűlt a bajunk vele. De azért így is lejött egy óra alatt kb. A darálás is ennek megfelelően 1 óra volt, persze sok-sok pihenővel, hiszen a lehető legoptimálisabban zajlik nálunk a szüret, a teleszedett vödrök tartalma azonnal a darálóba megy, így párhuzamosan zajlik a szedés és darálás. Egy 120L-es műanyag vödörbe daráltuk a fürtöket, ott ázik héjon pár napig, majd - mivel nincsen megfelelő méretű kicsi hordónk -, 5L-es üvegballonokban fog zajlani (reméljük) az erjedés. Így ment tehát a szombati, gigantikus mennyiségű kékszüretünk :)

 "Daráló - folytatásos ifjúsági hangjátéksorozat"
Egen, Petőfin nőttem fel...

VASÁRNAP

A vasárnap taxi üzemmóddal indult, néhány családtagért vissza kellett mennem a városba. Egy biztos: ha egyszer az életben úgy alakulna a helyzetünk, hogy tudnánk új autót venni, akkor egészen biztos, hogy 7 személyes autót vennénk minimum. Vételi ára nem több, mint egy "hagyományos" autóé, fenntartása sem sokkal, így mindenképp az a célravezető, mert két gyerekkel a hátsó üléseken már nemigen tudunk senkit vinni magunkkal.

Miután mindenki a helyszínre került, neki is láttunk a fehér szőlő szedésének. Bevett gyakorlat, hogy a legalsó sorból indulunk és haladunk felfelé. 

Ez a kép nagyszerűen tükrözi az idei problémát:
a vesszők nagy része még a második vezetődrótot sem éri el.
Így nehezen várható el nagy hozam. Vajon honnan került
a bogyókba az a 18MM cukortartalom?!

A szedés gyorsan, hatékonyan ment, mivel elég sokan voltunk erre a kis területre és mennyiségre. 11 órakor már a teljes "készlet" a kádban pihent. 300L-es a kádunk, egy kicsivel volt a felén túl a mennyiség.

Optimizmus vs. pesszimizmus:
Most akkor kérem a kád félig teli, vagy félig üres?!

Tavaly sokkal, de sokkal szebb volt a lombfal.


Az első fürtök egyike.
 
Szóval a mennyiség csapnivaló volt, messze messze elmaradt a várakozásainktól. Mi olyan jó, bő 200L-es bormennyiséget vizionáltunk (vagy talán még afelett), ezzel szemben a 150L is csak akkor van meg, ha némi jóindulatot is társítok mellé. Mire meglesz a seprőtől való eltávolítás és néhány fejtés, simán le fog csappanni 130-140L-re. Idén tehát spórolnunk kell. Családon belül természetesen elég nekünk ez a mennyiség, de az biztos, hogy az idei borból kevesebbet tudunk majd ajándékozni. Ugyanakkor a minőség messze felülmúlja a tavalyit, cukor is éppen csak, hogy fogyott. A kertszomszédságunkban hallottunk olyat is, hogy valaki 22MM-es cukortartalommal szedte a szőlőjét. Ugyan ez így picit nekem soknak tűnik, de akár még lehet is, ha valami egyfajta muskotály szerűség volt. A mienk teljesen vegyes, változó érésidővel, így a 18MM több, mint szuper!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése