2012. május 28., hétfő

Kép-regény

A szőlő kezdi szépen kiheverni a (valószínűleg) perzselést, szépen növekszik. Lassan elkezdtem a vesszőket befűzni a vezetődrótok közé, illetve lassan el kell kezdeni összekapcsozni a legalsó drótpárokat, hogy minél vékonyabb lompfal alakuljon ki és kevésbé érje mechanikai sérülés (a szél által) a leveleket, fürtöket.

Más teendő nagyon nem volt mostanában, fűnyíráson és egyéb apróságokon kívül. Egy kicsit volt időm fotózgatni is, így most íme egy kis "Képregény":

Félig kész, vagy félig vissza van még?! 


Ebből lesz a bor. Elvileg. 

Meg ebből. 

Mi telkünk. 

Közvetlen szomszédunk jobbra... 

Csak mi kezeljük a kerthez vezető utat. Mondhatni, hogy a miénk. 

Erdei autópálya. Közútkezelő: CsabaTanya.

Második szomszéd jobbra. Kár a szőlőért :( 

Kétévente lekaszálják a gazt és ennyi. 

Pedig ebből még lehetne valami.

FRISSÍTÉS: talán olvasta a terület tulajdonosa az írásomat, vagy nem tudom, de hatalmas változás állt be: gyönyörűen kitisztították a területek, múltkor, mikor kint voltam, hallottam, láttam, hogy egész nap zúgtak a fűkaszák, szépen le lett pucolva minden. A szőlőt is rendbe tették, ki lett tisztítva és a vesszőket a karókhoz kötötték. Persze, lehet, hogy csak a szokásos 2 évenkénti kaszálás-tisztogatás történt, és most majd 2 évig megint nem látjuk őket, de az is lehet, hogy kezdenek valamit a területtel. Mindenesetre most úgy fest a terület, mint amelyiknek van gazdája. Hajrá!

Ezt a sorompó tartó vasrudat én raktam le, miután a fa rúd kirohadt.
Jómunkás kezek elkezdték kiásni, hogy elvigyék, mint vasat, de amikor
észrevette, hogy jó 50cm mély, 20cm széles beton van az alján, otthagyták.
Én szépen visszaástam. Kezd derengeni valami, hogy a szomszéd
(elhanyagolt) kertje körül miért és hogyan tűnt el egyszer csak
a kerítés. Volt, nincs, egyik napról a másikra. Jó vaskos vasoszlopok
voltak a kerítésoszlopok, lehetett vagy' 20 kiló egy-egy oszlop.
Azt hittem, hogy a gazdája szedte ki, gyanítom, hogy a
"szelektív hulladékgyűjtő és szállító vállalat"
aktív tagjai lehettek.

Ezt a sorompót tartja a rúd. 

Növekednek a vesszők.

2012. május 22., kedd

Fertőzés?

Valami megtámadta a szőlőnket, egyelőre nem tudom, hogy valami fertőzés, betegség vagy csak mechanikai sérülésről van szó. Talán csak a változékony idő hatása? Esetleg rosszkor végzett permetezés általi perzselés?

Szívesen fogadok tippeket, ötleteket, hogy mi lehet ez. A legesélyesebb a perzselés, ill. a nagy szél miatti mechanikai sérülés, de hátha komolyabb dologgal van dolgom. De persze remélem, hogy nem.






Pedig sok, nagy és szép fürtkezdeményünk van:



FRISSÍÉS:

Tegnap (05.23) megint kint jártam, átnéztem a szőlőt, úgy tűnik, hogy kiheveri a szőlő. Nagy valószínűséggel csak mechanikai sérülés volt, mert rendre többnyire azok a levelek sérültek, amik vezetőszál környékén voltak és annak nekicsapódhattak a nagy szélben, vagy egyéb dolognak csapdoshatta a szél. Ugyanakkor van pár tőke, ami annyira beteg, hogy fejsze lesz a vége. A hajtások ezeken teljesen fejletlenek, kezdenek elszáradni és nem nőnek tovább egyáltalán, leveleik lehullanak és citromsárga képet mutat az egész. A szomorú az, hogy van olyan tőke ezek közül, amin egyébként egy csomó szép fürt lett volna. Ez van, ezek a tőkék mondjuk már tavaly is hasonlóak voltak, csoda, hogy egyáltalán kihajtottak valamennyire. Jövőre viszont kiszedjük ezeket.

2012. május 12., szombat

Derítési tapasztalat


RAMBO gazda azt írta egyszer pár évvel ezelőtt, hogy a Tükrös derítővel való derítés hatástalan, így nem javasolja senkinek. Nos, ezzel (Tükrös derítővel) kapcsolatban nincs tapasztalatom, az viszont egészen biztos, hogy amit az Óvörös Borászboltban adtak nekem poralapú, bentonitos derítőt, nos az nagyon nagyon bevált, meg is lepődtem az eredményen. Pontosan egy hét telt el azóta, hogy bele raktam a borba az anyagot, és már 2-3 nap múlva szinte teljes volt a siker, igazi tükrös, tiszta, csillogó-villogó lett a bor. Tegnap ismét hoztam kóstolót, és azt kell, hogy mondjam, deríteni jó dolog :) A bor állaga (ránézésre) sokkal feszesebb, csillogóbb és elsősorban sokkal tisztább lett. Az illata is valahogy kiemelkedett, és mintha az íze is kikerekedett volna. Ez persze azzal járt, hogy a másodtöltésű hordó miatt a kesernye is felerősödött talán, de még éppen a kellemes szinten, ami szerintem jól fog állni a bornak. Főleg, ha majd a palackban simul, tompul kicsit.

Még egy hétig marad érintetlenül a bor így, mert csak jövő szombaton tudjuk megcsinálni a palackozást. Remélem, hogy nem fog kárára válni a bornak, hogy még egy hétig a seprőn pihen, de igazából a boltban a szakember úgy tanácsolta, hogy 10-14 napig legyen a borban, utána viszont rögtön palackozzuk. Így pont 14 napig lesz a derítőn. Sajnos technikailag és munka miatt korábban nem tudom elvégezni a palackozást.

2012. május 7., hétfő

Derítés

Lehetne erről is szó, de nem, nem
a helyes és helytelen fotós derítésről lesz szó

Igaz, fotós derítéshez sokkal jobban értek, mivel rendezvény- és tárgyfotósként időnként szükségem van arra, hogy a fényt eredeti útjából eltérítsem, módosítsam. Bor derítést viszont még sohasem csináltam, mert eddig valahogy nem volt rá szükség, mivel hordóban tartottuk a bort. Most viszont a teljes mennyiségünket palackozni szeretnénk, ezért elkerülhetetlen, hogy derítve legyen a bor, ha szűrve nem is lesz. Tavaly szeptemberben ugyan nem derítettük a 2010-es borunkat, de nagyon nem is volt rá szükség, 1 évig pihen hordóban, és épp elégszer volt ahhoz fejtve, hogy "megtisztuljon".

De a 2011-es borunk csak 8 hónapig volt hordóban és kevésszer volt fejtve, így szükséges a derítés.

Röviden leírom a derítés menetét, nem mintha ne lenne leírva már millió másik helyen, de hátha épp valaki itt látja először és esetleg tudja hasznosítani.

Szombaton végeztem a derítést. Előtte való nap (pénteken) vittem mintát a szokásos helyre, ahol kén szintet mértek, illetve, miután mondtam, hogy deríteni, majd palackozni szeretnénk, így ugyan csak kóstolás szintjén, de egyéb dolgokat is figyelt a szakember. Nagy örömömre semmi borhibát nem említett, tehát nem javasolt semmi pótló vagy javító szert, mehet így palackba, ahogy van, csak deríteni és kénszintet beállítani kell.

Pénteken tehát megvettem a derítőszert, amit a szükséges mennyiségben mért ki a szaki.

(c) Kokoferm.hu

Az elmondása alapján az alábbiak szerint végeztem a derítést:

- még pénteken délután feloldottam a por alapú szert 1L vízben, jól elkevertem és másnap reggelig, a derítés idejéig pihentettem, vagyis duzzasztottam.
- mielőtt a borhoz adtam volna, még egyszer jól elkevertem.
- a derítendő bort tartalmazó hordóból kivettem 2 vödörnyit, ezekben fele-fele arányban elosztottam a feloldott szert, illetve, egyúttal a ként is adagoltam szintén fele-fele arányban a vödrökben lévő borhoz. Ez utóbbit 55-ös szintre állítottam be a szakember javaslata szerint, ami megfelelő a palackállósághoz.
- a borhoz adott derítőszert és ként jól elkevertem a két vödörben.
- ezután visszaöntöttem a két vödör tartalmát a hordóba, majd egy pálcika segítségével jól elkevertem az egész hordó tartalmát, hogy jól keveredjen a derítőszer és a kén is a teljes mennyiségben.
- sajnos elfelejtettem a nap végén még egyszer felkeverni a hordó tartalmát, pedig ezt javasolni szokták, de reméljük ettől még hatásos lesz a derítés.

Most 10-14 napig így hagyom, majd rögtön hordóból lesz a palackozás, ahogyan a 2010-es borunkat is csináltuk. Tehát, nem lesz másik tárolóedénybe átfejtve a bor, mivel nincs is ilyenünk, de nincs is rá szükség.

Szűrve nem lesz, így ezt a bort sem hosszú eltarthatóságra tervezzük, max. 2 évet kell kibírniuk, de gyanítom, hogy előbb el fog fogyni az a gigantikus mennyiségű ~140 palack.

2012. május 2., szerda

Gazolás, kapálás

Ennyi jelenleg a teendő a szőlővel. De ebben a nagy melegben, és főleg szárazságban nem igazán van ereje az embernek hozzá. Úgyhogy csak fotózgattam mostanában:

Múltheti képek. Ettől már nagyobbak kicsit a hajtások. 

 
Szőlősorok + a présház. Jobboldalt a picike kis veteményesünk,
répával, cukkinivel, tökkel, hagymával. Csak amolyan "legyen
ez is" jelszóval, bár a friss "ződhagyma" jó is tud lenni nagyon. 

Közel s távol sehol senki, csak a Jakab-hegy vége. 



Kérem szépen, ha jól megy minden, akkor ezekből
lesz a bor. Az eddigi helyzet szerint elég jó a fürtképződés
a hajtásokon, de azért találtam már most tőkét, amin
egészen biztos, hogy nem, vagy nem sok termés lesz.
De többnyire masszívan meg van a 2-3 fürt / hajtás arány.
Már csak egy jó virágzási időszak és egy jó nyár kell,
az eddiginél több csapadékkal.