2012. április 9., hétfő

Pécsi Kisbirtokosok

Nemrégiben megírtam, hogy az egyik bormagazinban meg fog jelenni két pécsi "hobbiborászról" egy cikk, és hogy, hogy nem, az egyikük éppen én vagyok.

Az újság már az "újságárusoknál" (éttermekben, bor szaküzletekben, szállodákban, stb) már beszerezhető, így közzé teszem a teljes cikket és néhány fotót.

Ezt írta tehát rólunk Keresztény Ákos, a Pécsi Borozó újságírója:


Pécsi kisbirtokosok


Almási Józsefnél és Szabó Csabánál jártunk

Rejtett értékek persze minden borvidéken találhatóak, de a Pécsi borvidék két egészen kivételes kisbirtokossal rendelkezik. Egyikük a nyugdíj unalmát elűzendő vett magának területet és azt telepítette be. Az elmúlt években sorra nyeri a különböző helyi borversenyeket. Másikuk munka és család mellett gondozza a nagyapai örökséget, ráadásul minderről még egy blogot is vezet. Két pécsi kisbirtokoshoz látogattunk el.

Almási József és Szabó Csaba nem meglepő módon ismerik egymást. A közös pont a Nevelési Központ Bacchus Borklubja, ahol a fiatal borászok és tapasztaltabb társaik együtt vitathatják meg ügyes-bajos dolgaikat és adhatnak tanácsot egymásnak. Nem utolsósorban itt kóstolhatják meg egymás borait, véleményezhetik azokat, és szélesíthetik a látókörüket. Almási József úgy került a mi látókörünkbe, hogy a főszerkesztőnk egy borversenyen, a mediterrán borok választásán pont az ő borát szúrta ki magának. Ettől kezdve különös figyelmet szenteltünk az uránbányászból lett szőlőtulajdonos, amatőr borászra. Szabó Csaba pedig a blogjával hívta fel magára a figyelmet, ahol a CsabaTanya minden történését végigkövetheti az olvasó a metszéstől, a szüreten át, egészen a palackozásig. Mindketten amatőrök és ezt hangsúlyozzák is. Ez tulajdonképpen egy hobbi, melyet mindkét férfi autodidakta módon tanult és tanul még a mai napig is.


Balra a CsabaTanyán, jobbra Józsefnél Pellérden

Almási József 2000-ben döntött úgy, hogy a nyugdíjjal jött rengeteg szabadidőt valamivel ki kell tölteni: Akkor vettem egy kis területet Pellérden és szép lassan elkezdtem a saját képemre formálni. A terület nagy része gyümölcsös, de a 140 tő szőlőt én telepítettem. – meséli József, aki hozzáteszi: Ennek egy kis része csemegeszőlő, a többi pedig chardonnay és sauvignon blanc. – Ezek azok a fajták melyek meghozták számára az ismertséget a pécsi borisszák körében. A boraival ugyanis állandó szereplője a helyi versenyeknek és általában siker koronázza a beküldött borokat.

Szabó Csaba nagyapai örökséget vett át akkor, amikor belevágott a gazdálkodásba. Nagyapjáé volt eredetileg a terület Kővágószőlősön, melyet néhány éve Csaba kezdett gondozni a nagypapa romló egészségi állapota miatt: Eléggé legyengült és már nem tudott kijönni és gondozni a területet. Én már korábban is igyekeztem neki sokat segíteni, de onnantól már csak én és a családom jártunk ki. – emlékszik vissza Csaba, és hozzáteszi: Teljesen amatőrként vetettem bele magam, persze a papa sok mindent megmutatott, de mindig tanulok, folyamatosan. A terület is elég érdekes, hiszen rengeteg még számomra is ismeretlen fajta van rajta, viszont egy családos ember, aki panelben lakik, nem is kívánhatna többet. A gyerekek imádják a szabad levegőt, én pedig egyre jobban szeretek a szőlővel dolgozni.

Az mindkettőjükre igaz, hogy a saját erejükből igyekeznek elsajátítani a szakma rejtelmeit. Ez persze azt is jelenti, hogy sokszor a saját kárukon kell megtapasztalniuk egy-egy rossz tanács, vagy rossz döntés eredményét. Csaba főleg az internetről, borklubokból szerzi ismereteit, József könyvek és a városban fellelhető képzések segítségével képezi magát. – Nálam például nagy gondot okozott, hogy eldöntsem, kinek higgyek. Az egyik forrás azt állította, hogy cukorra kell szüretelni, a másik, hogy savra. Mindkettőt megpróbáltam, de valahogy egyik sem volt az igazi. – meséli Csaba nevetve. A beszélgetés közben rendre meg-megállunk, hiszen a két férfi hatalmas szakmai kíváncsisággal bír, így sorjáznak a kérdések és pillanatok alatt szakmázásba vált a beszélgetés.


A két kisbirtokos területe is sok mindent elárul a gazdájukról. Mindkét terület szépen gondozott, látszik, hogy jó kezekben vannak itt a növények és főképp a szőlő. József saját maga emelte a présházat, valamint a hozzá tartozó kis pincét: - Ez bőven elég nekünk, nincs nagy hely, de minden pont jól elfér. – mutatja meg József a birtokot. Kővágószőlősön sem más a helyzet. Bár a szomszédok elég hanyagul kezelik a területüket, Csabánál minden szép rendben van: Most épp átalakítunk. A présház már megvolt, de most szeretnénk nyárra lakhatóvá tenni a padlást és akkor akár éjszakára is kinn lehetne maradni itt a gyerekekkel. – vezet körbe Csaba a szőlőben. A kérdés persze adja magát, hogy a két most már borász mindig is szerette-e a bort vagy csak miután tudatosan kezdtek szőlővel foglalkozni.

- Én főleg sört ittam azelőtt, de most már szinte csak a nagy nyári melegben kerül elő egy-egy korsó. Sőt mostanában rendszeresen kóstolgatom otthon a saját boraimat. A borklubban pedig szélesítem a látókörömet a többiek boraival és más pincészetek boraival is. – mondja József, de Csaba is a szőlő után kezdett el érdeklődni a bor iránt: Én sem igazán fogyasztottam bort, de még alkoholt se. A feleségem egyébként Villányban végezte el a borász iskolát, de őt ez egyáltalán nem érdekli és nem is hajlandó vele foglalkozni. Eltűri, hogy elég sok időmet elveszi, de nem folyik bele a folyamatokba.

A borokat kóstolva érződik mindegyiken a törődés és az odafigyelés. Nincsenek különösebb vegyszerek. Józsefnél a fiatal egészséges tőkék, nagyjából korlátozzák magukat és szinte minden évben hozzák is az elvárt minőséget. Csaba esetében a számos fajta nehezíti a dolgot, de tervezik a terület átállítását kevesebb fajtára és a hiányzó tőkéket is pótolni szeretnék. A CsabaTanya még az út elején jár, de jó irányba halad. Almási József pedig már egy jól ismert recept alapján halad előre és a tizenkét év alatt összeszedett tudását adja bele a boraiba. A kérdésre, hogy ha bárhol lehetne szőlőterületük mit választanának, szinte egyszerre mondják, hogy Szekszárd. 

Írta: Keresztény Ákos, fotók: Csortos Szabolcs, Pécsi Borozó
---

Az újságban lévő cikk beszkennelve:




2 megjegyzés:

  1. Apukám, gratulálok helyi híresség lettél!
    :-) Amúgy jó a cikk sokat elárul.

    VálaszTörlés
  2. Köszi :) Igen, és már volt is egy "leszólításos" élményem! Egy hölgy megállított, hogy "láttam magát a Pécsi Borozóban!". Igaz, a hölgy az egyik lapterjesztő volt és boros rendezvényen, aki hozta a másik interjúalanynak az újságot :))) Azért az még messze van, hogy az utcán leszólítsanak... ;)

    VálaszTörlés