2012. április 28., szombat

Első megelőző permetezés

Persze, azért mi nem repülővel nyomtuk.

Szerdán megvolt az első, már "komolyabb" permetezés. Egyelőre csak Thiovit Jet-et és egy kis peronoszpóra elleni szert kapott a szőlő, egész kevés mennyiségben.

Először gondban voltam és gondolkodtam, hogy mikor permetezzek, várjak e még vele, de úgy döntöttem, hogy nem várok tovább. A dilemmát az okozta, hogy mivel totál vegyes az ültetvényünk, így vannak tőkék, amiken már beindultak a hajtások és elérték a pár centis nagyságot (3-8cm között kb.), de van sok, ami még nem, vagy éppen hogy elkezdett kihajtani.

Mivel még picikék a hajtások, gyorsan ment a munka és kevés szer fogyott, konkrétan 15L víz fogyott csak el és az új 5L-es permetezőmmel csináltam, ami ugyan kicsi, de ilyenkor még ez a legkényelmesebb.

Ezen kívül még a héten elvégeztünk 1-2 dolgot, kapálgattam a tőkék környékét, illetve a gazt irtottam (természetesen csak kézi erővel) a tőkék körül. Gyötrelmes és néha már fárasztó munka, de gyomirtót semmiképp nem kívánok használni.

2 megjegyzés:

  1. Hát apám, ettől a kapálástól én is kivagyok. Erősen gondolkodom hogy a fiatal tőkék kivételével hagyom az egészet és füvesítek a tőkék között is. Mit okozhat a kapálás elmaradása szerinted?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Mit okozhat a kapálás elmaradása szerinted?"

      Őszintén? Szerintem semmit :D Sőt, bár ez biztos csak véletlen, de épp azok a soraim teremtek legkevésbé tavaly, amiket kapáltam/ásóztam :D Ahol már masszív fű vette körül a tőkéket (pl. a fél sor vörösömnél), na, az gyönyörű hajtásokat és fürtöket hozott :) Persze, ez csak a véletlen műve lehetett. De a lényeg, hogy nálam nincs negatív tapasztalat a kapálás hiánya miatt. Ugyanakkor az ásózott/kapált sorok sokkal szebbek, meg nyilván baja nem lesz a szőlőnek tőle, így amit csak tudok, ásózok/kapálok. Meg annyit mindenképp megteszek, hogy legalább a tőkék közvetlen környékét felkapálom és a füvet, gazt kiirtom körülöttük, hogy "ne fújtsa" meg a sok gaz a tőkét.

      Illetve, amint sikerül működésre bírnom a kapálógépünket, akkor azzal egy gépnyi szélességben a tőkék mellett húzok kétoldalt 1-1 sávot. Az könnyebb meló, bár mivel gépi erő, környezetszennyező, de hát nincs annyi időm, energiám, végig kapáljam a sorokat... sajnos.

      Törlés