2011. december 23., péntek

-1 terv kész



Az előző "10 parancsolat"-ban írt -1 tervet, amit idénre terveztem, sikerült is elvégeznem. Ugyan apróbb szépítgetések vannak még vele, de legalább már van megfelelő fény a pincében és a lejáróban. Utóbbihoz tegnap megcsináltam a kapcsolót is, hiszen nem szükséges, hogy ott mindig világítson a lámpa, így most külön lehet kapcsolni. Az oldalsó kispincénkben pedig csak úgy volt világítás eddig, hogy konnektorba kellett fent a présházban bedugni a lámpa vezetékét. Most azt is rákötöttem a pince világítás rendszerére, de ahhoz is kapcsoló lett kötve, a kettes kapcsoló másik kapcsolója szabályozza annak működését.

A kábelek elvezetését még szépíteni kell, na meg az a kapcsolódobozka sem a legszebb így...

A villanyszerelés után jött a másik fontos, épp időszerű munka, az új borunk fejtése.

Ahol valami folyik, a kislányom azonnal ott terem és örömmel segít.



Sajnos a fejtés igen hamar elkészült, hiszen egyetlen hordót kellett csak fejteni, ami alig 110L bort jelent. Ez van. A minősége viszont nagyon biztató. Mondhatni, ízlik, eddig szerintem minden rendben van vele. Picit féltem még szüretkor, hogy a savval később gond lesz, hogy kevés lesz, de erről szó sincs, éppen annyira savas, amennyire szeretem, sőt, mondhatni, hogy picit talán savas is.

A mellettünk emelkedő Jakab-hegy legszélső kis dombocskái télen egész más arcukat mutatják

Ez még kedden készült, itt még nem volt nagy hó, akkor kezdett esni. Még a fű kikandikál a hó alól.

Ez pedig tegnapi kép, már alapos hótakaróval. A szőlő szépen alussza téli álmát. Itt látszik különösen az idei év betegsége: csili-csálé, aprócska, fejletlen vesszők mindenhol. Igazából most meg is kérdezem, hogy honnan lett egyáltalán ennyi (120L fehér, 35L vörös) borunk???

Napsütötte havas lankák

A -1 terv tehát kész, azt hiszem, legközelebb jöhet az 1. pont, a pince lejáró talajának elkészítése. Kint úgy sincs mit dolgozni, így maradhatunk a pincében. Sok minden nem is kell hozzá, homok, kavicsok, és 1-2 négyzetméternyi bontott tégla. Ugyancsak a pincénél maradva, itt-ott szeretném javítani a falat is, főleg a sarkoknál. El is kéne már használni azt a két zsák cementet, amit már jó régen vettem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése