2011. szeptember 21., szerda

Vylyan Bogyólé 2011 címketerv pályázat



Bár egyik pályázati feltételnek sem felelek meg: nem vagyok PTE volt vagy jelenlegi, sem a Művészeti Gimnázium hallgatója, 30 éves is elmúltam már (3 hónapja), ennek ellenére nagy lendülettel és kedvvel, néhány órás ráfordítással elkészítettem a Bogyólé 2011 saját címketervemet, amolyan "szórakozásképpen", bár jelentős motivációt éreztem a díjak bármelyikének elnyerésére is! :)

Az elkészült tervet el is küldtem a pincészetnek, tudva még mindig, hogy a versenyben nem vehetek részt. Kaptam is választ, hogy valóban nem indulhatok a pályázaton (vagyis indulhatok, de nem nyerhetek), de jelezték, hogy azért szeretnék bevenni a tervemet a címketerv pályázatból készülő kiállítási anyagba. Így tehát lehetséges, hogy az én tervem is látható lesz a többi, pályázati anyag között, vagy mellett. Talán lesz "Versenyen Kívül" kategória.

A címketervet egyelőre nem teszem közzé, majd akkor, ha már publikus lesz az eredmény.

Most már közzé teszem. Sajnos buta voltam, nem adtam le nyomtatott formában a szervezőknek, így lecsúsztam a kiállításról, pedig kikerülhetett volna. Sebaj:




3 megjegyzés: