2011. március 19., szombat

Lezajlott a borverseny minősítője

Nemrég közzé tettem a pécsi ANK Bacchus Borklub szokásos évi borversenyének felhívását. Tegnap sikeresen lezajlott a verseny minősítője, tehát a tegnapi napon kóstolta végig a szakmai zsűri a beérkezett mintákat. Összességében elmondható, hogy jóval kevesebb bor érkezett be a határidőig, mint tavaly, így idén kevesebb mintát kellett végigkóstolnia a lelkes zsűrinek. Elsősorban korábbi évjáratok kerültek a poharakba, de azért feltűnt néhány 2010es tétel is.


A zsűri 20 pontos rendszerben bírált, mely az ilyen kisebb, helyi borversenyeken elfogadott pontrendszer.
A bírálatnak az ANK Művelődési Ház Apáczai terme adott otthont, ugyanebben az intézményben lesz április 1-jén az ünnepélyes eredményhirdetés, a színházteremben.

Bővebben és főleg az eredményeket illetően egyelőre nem nyilatkozhatom (nem is vagyok birtokában az eredményeknek), az eredményhirdetés napján minden kiderül!

A borbírálat napján készült teljes fotósorozatom itt tekinthető meg!

Az elmúlt két év borminősítői és eredményhirdetései itt láthatóak:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése