2012. augusztus 14., kedd

Csapdaállítás



Idén már elkezdődött a szüret. De nem általunk. A darazsak kezdték el dézsmálni a termést, van olyan tőke, amin már csak a kopasz fürtök meredeznek. Nem egy szép látvány.

Meg úgy általában az egész szőlő-kert nem egy szép látvány mostanság, gondolom másnál sincs ez máshogy, kivéve annál esetleg, aki egész nap locsolja a füvet, szőlőt. De nálunk bizony nincs más, csak ropogós "fű", a szép zöld látvány helyett minden csupa sárga. Csoda, hogy a szőlő egyáltalán tartja magát és nem száradt ki minden tőke.

Szóval, észrevettem, hogy ahogyan érnek be sorra az édesebb, muskotályos jellegű szőlőink, úgy kezdik lezabálni a dögök (darazsak) a termést.

Utánaérdeklődtem, hogy hogyan, mivel érdemes védekezni. Volt, aki azt mondta, hogy permetezzem le a szőlőt szalicillel (10L vízhez 5dkg), mert állítólag azt nem szeretik a darazsak, ellenben nem árt a termésnek. Ez még hátra van, mivel nem tudtam még beszerezni szalicilt, élelmiszerboltokban már nem forgalmazzák, talán patikában lehet venni.

A másik ötlet az úgynevezett darázs-csapda volt, amit tegnap telepítettem, 11db-ot a 9 sorunkra.

Ez egy nagyon olcsó, de állítólag hatékony módszer a darázs állomány tizedelésére.

Mindössze néhány PET palack, egy fúrógép és valamilyen cukros, édes löttyre van szükség hozzá.

Az alábbi módon készítettem el:

- a palackok alsó részén, kb. 10cm-rel az alja felett megfúrtam a palackokat 3 sorban körbe, a lyukak egymástól kb. 2-3cm-re vannak. 8-as (fa) fúrószárral dolgoztam.
- töltöttem kb. 1-2dl málnaszörpös, cukros, ecetes löttyöt a palackokba. Az ecet azért kell, mert állítólag azt a méhek nem szeretik, ha lehet, a méheket azért nem bántanám. Van, aki sört rak a löttybe, mert állítólag azt sem szeretik a méhek. Nálam épp ecet volt, így az került bele.
- a palackokat lezártam, tehát a kupakokat visszacsavartam feltöltés után, hogy ne tudjanak ott kimenni a darazsak, ill. az eső se essen bele.
- az így elkészült csapdákat a sorok közepén elhelyeztem, egy drót segítségével kötöttem fel az oszlopokhoz, az édesebb, korán érő fajtákat tartalmazó soroknál 2db-ot raktam ki a sorok két végénél.

Így néznek ki a telepített csapdák:




Ez a darázs már bizony belül van!

És akkor néhány fotó a szőlő jelenlegi (08.13) állapotáról:


Ez valamilyen édes, muskotályos jellegű szőlő lesz


Talán Saszla szőlő.














4 megjegyzés:

  1. Ezek a fránya darazsak nálam is gondot okoznak. Tavaly nem volt ekkora probléma mint idén. Én is raktam ki néhány csapdát, próbálkoztam cukros vízzel is, meg boltban kapható szexferomont tartalmazó löttyel is. Ez utóbbi sokkal hatásosabbnak bizonyult de az sör és a szörp jó ötlet lehet kipróbálom én is.

    VálaszTörlés
  2. Szerintem hatásos, rögtön "megtámadták" a darazsak a csapdák környékét (persze először, első körben a véletlenül mellélöttyentett, szőlő levelekre folyt koktélt találták meg). A sör egyébként csak a méhek miatt kell, mert azt nem szeretik, ezért nagyobb eséllyel kerülik el a csapdát. Én sör helyett ecetet használtam, ahogy írtam fentebb is. Mert azt szintén nem bírják. Igaz, hogy nincsen nálunk nagy méh populáció, bár akác virágzáskor igencsak tele voltak méhekkel az akácfáink... Most viszont nem nagyon virágzik semmi, amire a méhek jönnének, napraforgó közel s távol nincs.

    VálaszTörlés
  3. A pet palackot nem kell kifurkálni csak le kell szedni a kupakját mert a darazsak oldal irányban akarnak kimenni belőle.
    A fölső lukon betalálnak a szag után.

    VálaszTörlés
  4. Azzal az a gond, hogy akkor az eső is beleesne, már ha esne valaha :D Meg én úgy láttam, hogy ha nem lenne kupak, akkor kimentek volna felül, nagyon a teteje felé próbáltak kimenni.

    VálaszTörlés