Csend.

De olyan igazi. Őrületes csend uralkodik a Tanyán. Mi is már vagy' 3 hete nem voltunk kint igazán. Sőt, sehogy. Ez a hó... ez rendesen helyhez kötött minket. Volt, hogy napokig még a ház előtti parkolóból sem tudtam kimozdulni, nem hogy fel a Tanyára. Na de a héten meguntam! Gondoltam egyet, hogy most már igazán fel kéne menni, na meg a munkahelyemen kaptam egy pár megmaradt gipszkarton (fél-negyed) lapot, amik jól jönnek majd a tetőtérbeépítéskor. Gondoltam, felviszem őket, most már nincs hó... aha, ja. Nincs a fenét nincs. Nem volt semmi gond egészen a beton út utolsó centiméteréig. Odáig sima, tiszta, száraz út vezetett fel. Na, de ott vége. A földes út rögtön úgy kezdődött, hogy féméteres hó-hegy. Persze, a hókotró is csak "emberből van". Elkotorta szépen a betonútról a havat, de mivel a Tanyára egy leágazó földes-köves út vezet, így arra simán rátolta a korábban, fél kilóméteren felhalmozott hómennyiséget. Így a kerthez vezető út rögtön egy laza félméteres, megfagyott jég hegyecskével kezdődik. Így hát nem tudtam tovább menni, jött az akrobatikus mutatvány: alig 2 méter széles úton megfordulni a majd' 4 méteres autóval. Néhány Y, és kész is, gondolhatnánk. De jobbra-balra árok. Azért valahogy csak sikerült, legurultam (begurulva!) a faluba, autó lerak a főtéren, a Hősőknek a terén. A gipszkarton lapok meg persze a csomagtartóban. Maradtak is ott, és ott is vannak már 2 napja. Azért gyalog felsétáltam a Tanyára. Ismétlem, 3 hete jártunk utoljára kint. Olyan érzésem volt kicsit, mint amikor valahova először megy az ember. De tényleg. Mondom magamban, ez valami új táj... itt még nem jártam. Ilyen sem volt még, hogy ennyi ideig nem mentünk fel. Legrosszabb esetben is hetente egyszer. Na, szóval felcsúszkáltam valahogy a hegyre. Ahogy egyre feljebb értem, kezdtem magamat úgy érezni, mint az első ember a holdon. Egyhamar a levegőben jártam, vagy majdnem. Ugyanis fent igen komoly hó mennyiség van még mindig, de mivel napközben már többször olvadt, majd éjjel lefagyott, annyira masszív, kemény lett a hótakaró, hogy simán a TETEJÉN tudtam járni. Pedig nem vagyok sovány (~80 kg). Mégis, a 20-30cm hótakaró tetején sétáltam, elbírt. A kertünk kerítéséhez közeledve persze rögtön azt kezdtem figyelni, hogy vajon vannak e lábnyomok a hóban. Még is csak kíváncsi az ember, hogy járt e valaki ember fia a környéken. De nem. Csupán csak aprócska lábnyomokat láttam, cicáét, kutyáét, őzikéét. De semmiképpen sem Győzikéét. Így tehát elkönyveltem, hogy jól van, talán maradt valami odabent is. A második fontos kérdés az volt, ami miatt tulajdonképpen felmerészkedtem a Tanyára, az a ciszterna. Mivel éjjelente súrolta a higanyszál a -20 fokot, így sejthető volt, hogy esetleg befagyott lent a víz. Így is történt. Jó 1 órán keresztül törtem a jeget. Szép ~5cm-es jégtakaró alakult ki a ciszternában lévő víz tetején. A szerencse az volt, hogy a szélén nem fagyott be, így nem nyomta szét (remélhetőleg) sehol a betont a jég. Komolyan mondom, ilyen tiszta, átlátszó, szép jeget még nem láttam! Kiemeltem néhány nagyobb jégtáblát, és az valami gyönyörű volt! Mivel odalent kevésbé fúj a szél a zárt környezetben, gyönyörű szép átlátszó 5cm-es ablaküveg keletkezett a víz tetején.

Ez pedig már az én hülyeségem és mérhetetlen bénaságom eredménye: telitöltve hagytam 1 hónapja a vízmerő vödrünket, egy picikét belefagyott a víz:

40cm magas tömör jégtömb.

Hihetetlen, de az "áláménum" vödör túlélte, igaz, alaposan széjjel nyomta az alját, úgy kellett visszakalapálnom a domborművet az alján. Mentségemre szolgáljon, hogy tényleg nem gondoltam, hogy ennyi ideig nem fogunk tudni felmenni. Mindig hagyok egy keveset a vödörben (most épp teli), hogy ha kell, gyorsan kéznél legyen egy kis kézmosó víz.

Szóval jég feltörve a ciszternában. Konkrétan ennyi, amit tenni tudtam. A következő utam persze rögtön a pincébe vezetett. Ott is vészes a hideg már, lassan súroljuk a 0 fokot... jelenleg +2-t mutat a higanyszál. Kezdek félni, hogy befagy a bor az üvegpalackokban.

Remélhetőleg lassan elolvad a hó és melegszik az idő, akkor végre neki tudunk állni valami hasznos munkának is. Elsősorban metszeni kell, ami idén mérhetetlenül egyszerű és gyors művelet lesz, a tavalyi csapnivaló vesszőfejlődésnek "köszönhetően". Alig van mit visszametszeni. Ha kész a metszés, jöhet a lemosó permetezés (Kösz NaP-nak a figyelmeztetést, hogy fejben összekevertem a sorrendet :) Természetesen nem szükséges a levágandó vesszőket is permetezni, így először a metszést kell elvégezni).

Néhány fotó a jelenlegi, téli hangulatról:

A városban már sehol nincs hó, itt még masszív a hótakaró.

Ez itt kérem egy laza 1 méteres hófúvás általi hó-hegy. A tetején tudtam sétálni, annyira masszívan összeált. Ilyet sem pipáltam kisgyerek korom óta. Bevallom, élveztem is egy kicsit. Nem is kicsit!

Most már tudom, melyik a telek legkevésbé szélvédett területe...